Ahhoz képest, hogy a Barcelona már a 4-0-ra megnyert első meccsen eldöntötte a továbbjutást a Getafe ellen, Gerardo Martino komolyan vette a visszavágót, és berakta a csapatba Fabregast, Messit és Neymart is.
Igaz, Messinek szüksége van a folyamatos játéklehetőségre, hiszen a sérülése miatt majdnem két hónapra kiesett a körforgásból, és visszatérése óta először volt a kezdőcsapat tagja.
Messi már a harmadik percben helyzetbe került, de centikkel mellé lőtt, a Getafe első helyzeténél pedig Pinto védte hatalmas bravúrral Rodriguez közeli próbálkozását. A 24. percben Neymarnak fordula alá a bokája egy beadásnál, le is kellett cserélni, az első diagnózis szerint meghúzódott a brazil támadó bokaszalagja, és a Mundo Deportivo szerint három hetet kell kihagynia.
A viszonylag csendes első félidő Barca-góllal zárult, Tello beadása után Messi továbbította a labdát a bal sarokba.
A második félidőben megint Messi volt a főszereplő, négy védő között szlalomozott, majd a kapust is kicselezve gurított a kapuba.
Messinek a Getafe az egyik kedvenc ellenfele, korábban már többször is szerzett a madridi kiscsapat ellen látványos szólógólt, 2007-ben Maradonát idézve cselezte ki az ellenfeleket a félpályáról indulva, a mostani párharc első felvonásán pedig hiába üldözték többen is, nem bírták utolérni.
Hogy nem jössze a mesterhármas, az Codinán múlt, aki óriásit védett a hajrában, mikor Messi már csak vele állt szemben. A Barca a 2-0-s győzelem után 6-0-val jutott a legjobb nyolc közé. A meccs a csereként beállt Xavi számára is emlékezetes marad, aki a 700. tétmeccsén szerepelt a Barcában.
Király-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Getafe - Barcelona 0-2 (0-1)
gól: Messi (44., 63.)
továbbjutott: a Barcelona 6-0-s összesítéssel.
Villarreal - Real Sociedad 0-1 (0-1)
gól: Javi Ros (32.)
továbbjutott: a Real Sociedad 1-0-s összesítéssel.