Budapest, 2017. június 29.
A ferencvárosi Varga Roland (j2) gólját ünneplik csapattársai, Leonardo de Almeida (b), Fernando Gorriaran (b2) és Böle Lukács az UEFA Európa Liga első selejtezőkörében játszott Ferencváros - FK Jelgava labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. június 29-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A mérkőzés hőse, a duplázó Varga Roland elégedett a végeredménnyel, a gólpasszal debütáló Bőle Lukács a szurkolókat méltatta, Priskin Tamás pedig alig várja, hogy újra betaláljon a Groupama Arénában. Nyilatkozatcsokor az FTC – Jelgava EL-selejtező után.
A Ferencváros kétgólos előnyre tett szert a lett Jelgava elleni Európa-liga selejtező első körének első mérkőzésén, így magabiztosan várhatja a jövő heti visszavágót. A zöld-fehérek mindkét gólját Varga Roland szerezte, aki így értékelt a meccset követően:
"Boldog vagyok, hogy dupláztam, annak viszont még jobban örülök, hogy
kapott gól nélkül nyertük meg a találkozót, hellyel-közzel jó játékkal.
Ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akkor már most eldönthettük volna a párharcot, de nincs okunk a szomorkodásra, hiszen nagy lépést tettünk a továbbjutás felé."
A Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2-0-ra verte a lett Jelgavát, a Vasas pedig két góllal vezetett a Beitar Jeruzsálem otthonában, az izraeliek azonban fordítottak, és 4-3-ra nyertek az Európa Liga-selejtező első körének első mérkőzésén. A Ferencváros friss nyári szerzeményei közül Thomas Doll vezetőedző három játékosnak is a kezdőcsapatban szavazott bizalmat, a védelembe Otigba, a középpályára Gorriarán, a csatársorba pedig Priskin került be.
Arra a kérdésre, hogy vajon a visszavágón okozhat-e meglepetést a lett csapat, egyértelmű választ adott a támadó.
""Nem lesz egyszerű mérkőzés, de biztos vagyok benne, hogy meglesznek a lehetőségeink, most is a mi akaratunk érvényesült a pályán, ha pedig élni tudunk a helyzetekkel, akkor továbbjutunk."
A Fradi nyári szerzeményei közül hárman a kezdőben, ketten pedig csereként kaptak lehetőséget, a mérkőzés hőse az új társakról is véleményt alkotott.
"Elsősorban nem a többieket figyeltem, hanem saját magammal foglalkoztam, de összességében elégedett voltam a játékunkkal, még ha néha futballozhattunk volna gyorsabban is. Nyilván kell egy kis idő az érkezőknek, hogy megszokják az új közeget, de nem hiszem, hogy gond lesz a beilleszkedéssel, bizakodva várjuk a következő szezont."
Bőle Lukács a 65. percben lépett a pályára, négy perccel később pedig előbb megkavarta a lett védelem baloldalát, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Varga Rolandot, így elévülhetetlen érdemei vannak a ferencvárosiak második találatában.
"Nagyszerű érzés volt pályára lépni a Ferencváros színeiben, az pedig külön öröm a számomra, hogy gólpasszal debütáltam hazai közönség előtt.
Kiemelném a szurkolókat, akik hatalmas tapssal fogadtak, igyekszem rászolgálni a szeretetükre.
Egy oda-visszavágós párharcban a 2–0-s előny jó eredménynek számít, főleg, ha idegenben is gólt, gólokat tudunk majd szerezni,
márpedig ez a mérkőzés bizonyította, hogy jobb csapat vagyunk, mint ellenfelünk.
Nem szabad persze elbízni magunkat, kint is 90 percen keresztül koncentrálnunk kell majd, de magabiztosan várhatjuk a visszavágót.
A Slovan Bratislavától hazatérő Priskin Tamás a kezdőcsapatban kapott helyet, s bár főleg a birkózás és a küzdelem jutott neki a lett védők gyűrűjében, ő sem szomorkodott.
Megérdemelt győzelmet arattunk, végig irányítottuk a mérkőzést,
a pontrúgásokon kívül nem is igazán volt lehetősége a vendégeknek veszélyeztetni, de a szögleteket és a szabadrúgásokat is hatástalanítottuk."
S hogy mikor jön az újabb Priskin-kifli a Groupama Arénában?
"Nyilván örök emlék marad a norvégoknak lőtt találat a pótselejtezőn, de megelégszem azzal is, ha egy méterről szerzek majd gólt. Most nem sikerült, de remélem, minél előbb eljön ennek az ideje!"
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!