Megmenekült a Honvéd edzője?
Miután a Budapest Honvéd FC négy vereséggel kezdte az OTP Bank Liga idei szezonját, felerősödtek a hangok, hogy a XIX. kerültben lehet az idei szezon első edzőváltása. A vörös-feketék azonban közönségszórakoztató játékkal 3-2-re legyőzték az Újpestet az Angyalföldön rendezett fővárosi rangadón, így Giuseppe Sannino – egy időre biztosan – megmenekült a kirúgástól.
"Nem gondolnám, hogy ezzel a győzelemmel úsztam meg a menesztést, és egyébként se ezen gondolkoztam, kizárólag a munkával foglalkoztam. Tudom, hogy a labdarúgásban az eredmény számít, de ha az embert olyan játékosok támogatják, mint amilyenekkel én dolgozhatok együtt, akkor nincs miért aggódni.
Természetesen én se voltam boldog a négy vereség után, azonban hiszek abban, hogy mindenki látja, jó irányba indultunk el. Nem is szeretnék erről többet beszélni, arra vágyom, hogy este nyugodtan megihassak egy sört"
- mondta a mérkőzés után a Honvéd olasz edzője.
„Sokkal jobban kellett volna teljesítenünk, nem voltunk versenyképesek, ami azért is szomorú, mert
az előző szezonban az Újpesté volt az egyik legjobb védelem, s ezt most nem mondhatjuk el magunkról. Nem látszott a mérkőzésen, hogy keményen dolgoznánk, hogy odatennénk magunkat.
Feczesin révén korán vezetést szereztünk, de túl nagy területet hagytunk a Honvédnak, nem gyakoroltunk rájuk nyomást, ők pedig 25 perc alatt lőttek hármat, amire nem volt válaszunk. A második félidőben próbáltunk többet támadni, a játékunkból azonban hiányzott a kellő tudatosság" - értékelt Nebojsa Vignjevic, a lila-fehérek edzője, aki az idei szezonban már harmadik vereségét szenvedte el csapatával, és a szurkolók már hetek óta a leváltását követelik.
A Honvéd játékosai láthatóan felszabadultak a három lőtt góltól. A horvát Tonci Kukoc még Iványi Zoltán játékvezetőt is megviccelte.
Totógyilkos Loki-kudarc
A DVSC hibátlan mérleggel várta az utolsó helyen álló, a játéknap előtt még pontot sem szerző Kaposvár elleni hazai meccset. A Rákóczi azonban Ádám Martin kilencedik percben szerzett fejesgóljával elhozta a három pontot a Nagyerdei Stadionból, így az újonccsapat megszerezte első győzelmét az NB I-ben.
„Eddig is mindent megtettünk a győzelemért, és a fiúk most is mindent kiadtak magukból.
A Debrecen ellen azért tudtunk nyerni, mert a lelkesedés, az agresszivitás és a küzdés ugyanúgy megvolt, mint eddig, de ezúttal a hiba nem csúszott be hátul.
A játékosok nagyszerűen kisegítették egymást a kilencven perc során" – mondta a meccs után sajtótájékoztatón Disztl László, a Kaposvár vezetőedzője.
„Az elején nem voltunk kellően élesek.
Az első játékrészben voltak lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. A második félidőben még nagyobb energiákat mozgósított a csapat, de a kapu előtti kavarodásokból nem sikerült gólt szerezni. A Kaposvár fegyelmezetten, szervezetten játszott, nekünk pedig nem volt szerencsénk" – értékelt Herczeg András, a Loki mestere, akinek a szavaiból arra lehet következtetni, hogy a játékosai előre elkönyvelték a három pont megszerzését.
Véget ért a kövesdi csoda
A Mezőkövesd Zsóry FC remekül kezdte a szezont. Kuttor Attila csapata négyből négyet nyert, és már augusztusban megalapozta azt, hogy ne nagyon kelljen tartania a kieséstől. A kövesdi csoda azonban augusztus utolsó napján megszakadt, ugyanis a Paksi FC Hahn János duplájával győzni tudott a mezőkövesdi városi stadionban.
„Egész héten elemeztük a Mezőkövesd játékát, és azzal a céllal érkeztünk hozzájuk, hogy nem halunk meg a szép játékért, sokkal inkább célravezetően, taktikusan futballozunk majd.
Eddigi találkozóink alkalmával sok kihagyott helyzetről beszélhettünk, ma százszázalékosan értékesítettük a lehetőségeinket. Tudatosan lezártuk a területeket, majd a szerzett labdákból indultunk. Az utolsó passzoknál továbbra is hiányolom a higgadtságot, ebben még jobbak tudunk lenni. Összességében gratulálok a játékosaimnak, hiszen fontos három pontot szereztünk. Most végre visszaköszönt a kemény alapozási munkánk eredménye, és még egyszer mondom, fontos sikert arattunk idegenben" - értékelt a győztes mérkőzés után a Paks edzője, Tomiszlav Szivics.
Kuttor Attila a mutatott játékkal elégedett volt, de úgy érzi, játékosai akkor sem lőttek volna gólt, ha reggelig játszanak.
„Nagyon érdekes mérkőzés volt abból a szempontból, hogy az első félidőben azt gondolom, a szezon legjobb játékrészét produkáltuk, aminek sajnos gólokban nem jelentkezett az eredménye. Egy tizenegyes szituációból az ellenfél szerzett vezetést. Fordulás után már nem voltunk ennyire hatékonyak, a második bekapott gól után a felállt védelmet nehezen tudtuk feltörni.
Ezután is voltak ugyan még lehetőségeink, de akkor már közel sem annyi, mint az első negyvenöt percben.
Ez egy ilyen találkozó volt, szerintem, hogyha reggelig játszunk, akkor sem lőttünk volna gólt, ennek ellenére ma is megtettünk mindent azért, hogy eredményesek legyünk"
– mondta Kuttor Attila, a Mezőkövesd edzője.
A fehérváriak bejelentkeztek a bajnoki címre
A forduló legérdekesebb meccsének a MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good találkozó ígérkezett. A székesfehérváriak a játéknap előtt négyből négyet nyertek, míg a kisvárdaiak négyből hármat, olyan csapatok skalpjait begyűjtve, mint a Paks, a Honvéd vagy az Újpest. Marko Nikolic együttese azonban magabiztos, háromgólos győzelmet aratott, és 16:3-as gólkülönbséggel továbbra is vezeti a tabellát.
"Nagyon erősen kezdtük a bajnokságot, sok gólt szerzünk, keveset kapunk, most lesz egy-két nap pihenő, utána pedig folytatjuk a csapat fejlesztését, hiszen az a célunk, hogy napról napra jobbak legyünk.
A második félidei játékunkat akár annak a modelljének is tekinthetjük, ahogy játszani szeretnénk majd a jövőben. A bajnoki címről azt tudom mondani, hogy nem szeretnénk félrebeszélni, igen is, kimondjuk, hogy szeretnénk aranyérmesek lenni!
De természetesen tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a folytatásban is" - mondta Marko Nikolic, aki sok sikert kívánt a magyar válogatottnak a szlovákok elleni Eb-selejtezőre, és azoknak a játékosainknak, akik hazájukat képviselik majd a következő napokban.
Miriuta László, a Kisvárda trénere úgy érzi, csapata nem vallott szégyent Székesfehérváron.
„Nem lehet sok mindent elmondani a mai összecsapásról, a 3-0 önmagáért beszél. Az első félidőben még partnerei voltunk a Vidinek, volt kapufánk, ziccerünk, ha berúgjuk, talán máshogy alakul a mérkőzés, de egyébként az sem kizárt, hogy kikapunk 3-1-re vagy 4-1-re. Egész héten a pontrúgásokra készültünk, mindenki tudta, mi következik, mindenki tudta, ki az embere, mégis két ilyen szituációból kaptunk gólt.
2-0 után vége volt. A Vidi a Ferencvárossal együtt a bajnokság legerősebb csapata, két sorral is ki tudnának állni.
A meccs előtt ránéztem a kispadra, és olyan futballisták voltak ott, mint Futács, Elek vagy Stopira. Huszti és Juhász a Paks ellen nem játszott, most ott voltak a pályán.
Mély a keret. Nálunk Rubus az NB II-ből jött, Tischler két éve nem futballozott, Bumba május óta. Idő kell nekik, de a jóslatom az, hogy ilyen szűk kerettel mi a bennmaradásért fogunk küzdeni" - mondta a Kisvárda kispadjára nyáron kinevezett korábbi magyar válogatott játékos.
Döntetlennel debütált a Puskás válogatott szélsője
Az előző fordulóban a Puskás Akadémia 4-1-re legyőzte a bajnok Ferencvárost, míg az újonc Zalaegerszeg egy négyest lőtt Kaposváron, így mindkét csapat remek formában várhatta az összecsapást. A találkozó végül 1-1-es döntetlenre végződött, a ZTE edzője pedig úgy érzi, csapata két pontot vesztett.
Pontot szereztünk, de úgy érzem, hogy ha értékesítjük a helyzeteinket, kettővel többet érdemeltünk volna.
Meg kell tanulnunk, hogy kegyetlenül be kell rúgnunk a lehetőségeinket. A ritmusváltások jók voltak, de ilyen ziccerekből gólokat kell rúgnunk. A végén is mentünk előre, nagy szívvel küzdöttek a játékosok, jól jött volna, ha lett volna még pár perc a meccsből" - mondta a találkozó után Dr. Dobos Barna.
Hornyák Zsolt, a felcsúti csapat edzője szerint reális eredmény született.
"Köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen atmoszférában kezdődött el a mérkőzés. Örültem, hogy a pályán is hozzátettek ehhez a csapatok, jó 90 percet láthattunk magas tempóban. Az első 35 percünk nagyon jól sikerült, 1-0-s vezetésünk után volt egy lyukas 10 percünk.
A második félidő elején megint a hazaiak voltak jobbak, utána rendeztük a sorokat, az utolsó 20 perc pedig oda-vissza játékot hozott, amit a közönség is élvezhetett.
Azért jöttünk, hogy nyerjünk, de igazságosnak mondható az eredmény" - mondta a Puskás Akadémia nyáron kinevezett edzője.
Radó András tizenegyese után ünnepelhetett ismét NB I-es gólt a zalaegerszegi közönség.
A 18-szoros magyar válogatott Gyurcsó Ádám csütörtökön igazolt a Puskás Akadémiához. A 28 éves játékos Felcsúton nevelkedett, de a ZTE ellen először ölthette magára a felnőtt csapat mezét. A zalaegerszegi csapatban is szombaton mutatkozott be a 26-szoros magyar válogatott Stieber Zoltán, akit óriási ovációval fogadtak.
Az EL-csoda után az NB I-ben is jól jött a Fradi-szív
A forduló záró mérkőzésén a bajnoki címvédő Ferencváros 1-0-ra legyőzte a DVTK csapatát. A győzelem értékét növeli, hogy a brazil Isaelt már az ötödik percben kiállította Bognár Tamás játékvezető, így a zöld-fehérek a hétközi Európa-liga-meccs után 85 percet játszottak emberhátrányban, ráadásul Bőle Lukács révén még egy tizenegyest is kihagytak.
„Nem volt egyszerű a mérkőzést nagy részében tíz emberrel játszani, ám szerintem ettől függetlenül sikerült domináns játékot nyújtani. Ilyen időben nehéz, megterhelő emberhátrányban játszani. Megvoltak a lehetőségeink, ám ma csak eggyel tudtunk élni.
Köszönettel tartozunk a szurkolóinknak, amiért ma is mellettünk álltak. Jót fog tenni a kis szünet a játékosaimnak"
– nyilatkozta a lefújás után Szergej Rebrov, az FTC edzője.
Fernando Fernández, a DVTK mestere érhetően csalódottan értékelt, mivel csapata ezzel lecsúszott a tabella utolsó helyére.
"Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, félt a csapat, könnyű labdákat veszítettünk. A gól előtt könnyen tört be a 16-oson belülre Civic, egyszerűen nem voltunk benne a meccsben.
A második félidőben más arcunkat mutattuk, helyzeteket alakítottunk ki, sajnos nem tudtunk egyet sem értékesíteni.
A bajnokság kezdete előtt is ismertük a sorsolást, az elejétől tudtuk, hogy az eleje nagyon nehéz lesz. Öt mérkőzés ment le a bajnokságból, a célunkat csak májusban tudjuk elérni.
A válogatott mérkőzések miatti szünet nem jön jókor, mert így csak egy héttel később tudunk kilábalni a hullámvölgyből" - mondta a spanyol edző, akinek a csapata legutóbb az első fordulóban tudott nyerni a Honvéd ellen.
Kérdéses, hogy mi lesz a spanyol szakember sorsa, ugyanis a diósgyőri szurkolók már elfordultak a csapattól. A Mezőkövesd elleni háromgólos vereség után kijelentették, hogy nem utaznak el idegenbe, és a hazai meccseket sem fogják látogatni.
OTP Bank Liga, 5. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 0-2
MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 3-0
Újpest FC-Budapest Honvéd 2-3
ZTE FC-Puskás Akadémia FC 1-1
Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi FC 0-1
Ferencváros-Diósgyőri VTK 1-0
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |