Érdekes meccsre lehetett számítani, mert a Mezőkövesd hazai pályán három mérkőzés óta nyeretlen volt, míg a DVSC idegenbeli mérlege is javításra szorult, 2019-ben mindössze egyszer, a Bp. Honvéd ellen tudott győzni.
A találkozó első helyzete a kövesdiek előtt adódott. A 8. percben Berecz Zsombor 22 méteres bombája nem sokkal kerülte el a jobb alsó sarkot. Három perc múlva a Loki is gólt lőhetett volna. Bényei átadását Trujics lőtte kapura, azonban Szappanos bravúrral védeni tudott.
A 14. percben újabb ziccert hagyott ki a Loki.
Pillár csúszott el utolsó emberként, azonban a labdára lecsapó Trujics a kivetődő Szappanosba lőtte a labdát. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, majd a 42. percben újabb debreceni helyzet maradt ki. Ezúttal Tőzsér bombáját védte bravúrral a Mezőkövesd kapusa. A 45. percben a semmiből szerezte meg a vezetést a Kövesd. Berecz Zsombor kapott labdát a debreceni kapu előtt, tolt rajta egyet, majd 25 méterről, elemi erővel lőtt a jobb felső sarokba.
A második félidőben a Mezőkövesd gyorsan növelte az előnyét.
Az 53. percben Szatmári rossz felszabadítása után Budu Zivzivadze elé került a labda, a grúz támadó három debreceni védőt is kicselezett a tizenhatoson belül, majd közelről a kapu jobb oldalába lőtt a tehetetlen Nagy Sándor mellett.
A 61. percben szépített a Debrecen.
Egy jobboldali szabadrúgás után nem tudtak felszabadítani a hazaiak. A labda Szécsi elé került, aki ráfordulásból kapura lőtt, a labdába azonban belepöckölt Babatunde Adeniji, ez pedig teljesen becsapta a balra vetődő Szappanost.
A gól után a DVSC átvette a játék irányítását, komoly nyomást gyakorolt a Mezőkövesdre, de a hazai csapat védelme állta a sarat. A 76. percben úgy tűnt, tizenegyest kaphat a Loki. Kundrák tört be a tizenhatoson belülre, megtolta a labdát Karnyicki mellett, majd egy hatalmasat esett. Bognár Tamás játékvezető azonnal a sípjába fújt, de nem büntetőt ítélt, hanem műesésért egy sárga lapot adott a DVSC játékosának - teljesen jogosan.
A 82. percben eldöntötte a meccset a Mezőkövesd.
Zivzivadze keverte meg Szatmárit a bal oldalon, középre lőtt, a második hullámban érkező Vajda Sándor pedig tíz méterről a kapuba belsőzött.
Győzelmével a Mezőkövesd megelőzte a két meccsel kevesebbet játszó Ferencvárost, és feljött a tabella második helyére.
45Zsombor Berecz |
48Aleksandr Karnitskiy |
53Budu Zivzivadze |
58Haruna Garba |
61Tunde Adeniji |
76Norbert Kundrák |
79Balazs Benyei |
82Sándor Vajda |
Szappanos
Takács
Vajda
Pekár
Zivzivadze
Berecz
Karnitskiy
Pillár
Farkas
Cseri
Katanec
Nad
Kinyik
Szatmári
Benyei
Tőzsér
Ferenczi
Haris
Adeniji
Kusnyir
Szécsi
Trujic
Mezőkövesd
25Péter Szappanos |
91Tamás Takács |
77Sándor Vajda 82 |
9László Pekár |
11Budu Zivzivadze 53 |
13Zsombor Berecz 45 |
14Aleksandr Karnitskiy 48 |
17Róbert Pillár |
22Dániel Farkas 80 |
24Tamás Cseri 78 |
32Matija Katanec |
55Daniel Nagy 71 |
33Gábor Molnár |
26Lajos Bertus |
23Dániel Vadnai |
7Máté Sajbán |
1Dávid Dombó |
70Erik Silye |
DVSC
1Oleksandr Nad |
2Ákos Kinyik |
3Csaba Szatmári |
6Balazs Benyei 79 |
8Dániel Tőzsér 56 |
11János Ferenczi |
18Attila Haris |
25Tunde Adeniji 61 |
29Erik Kusnyir 85 |
88Márk Szécsi |
92Nikola Trujic 67 |
86Tomas Kosicky |
5Bence Pavkovics |
15Szabolcs Barna |
16Adam Pinter |
33Richard Csosz |
65Norbert Kundrák 76 |
99Haruna Garba 58 |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |