Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában két dobogós csapat, a MOL Fehérvár és a Mezőkövesd egymás ellen lépett pályára Székesfehérváron. Hiába szerzett vezetést a vendég együttes, Joan Carrillo csapata végül 2-1-re nyert a visszatérő Nikolics Nemanjával. A Puskás Akadémia 2-0-ra nyert Pakson, a hazai csapatból Böde Dánielt és Könyves Norbertet is kiállították, a Kisvárda nyolcgólos meccsen verte a Kaposvárt (5-3), a Debrecen 2-1-re nyert a DVTK otthonában, a Honvéd 2-0-ra győzött a ZTE ellen. Az Újpest-Ferencváros rangadót elhalasztották.

A fehérváriak a hét közben fontos igazolást jelentettek be, ugyanis négy és fél év légióskodás után visszatért a klubhoz a 27-szeres válogatott, háromszoros magyar gólkirály Nikolics Nemanja, aki korábban öt és fél éven át meghatározó tagja volt az együttesnek. A nagy visszatérő a Mezőkövesd ellen a kispadon kezdte az összecsapást.

A hétközi fordulóban - a címvédő és listavezető Ferencvároshoz hasonlóan - mindkét gárda döntetlent játszott, a Fehérvár a Debrecen vendégeként, a Mezőkövesd pedig otthon az Újpesttel osztozkodott a pontokon.

A mérkőzés kiváló ütemben kezdődött, és az első találatra sem kellett sokat várni, a Mezőkövesd már a 16. percben megszerezte a vezetést: a székesfehérváriak kölcsönjátékosa,

Berecz Zsombor 15 méterről szerzett vezetést. Azonban nem sokáig örülhettek a vendégek, két perccel később Armin Hodzic révén egyenlítettek a fehérváriak,

a támadó Elek Ákos távoli lövésébe tette bele a lábát.

A gyors gólváltás után kiegyenlített játék folyt a pályán, de így is esett egy újabb gól.

A 37. percben több rossz felszabadítás után Lyes Houri lőtt 28 méterről hatalmas gólt.

A korábbi francia utánpótlás-válogatott labdarúgónak ez volt az első találata az NB I-ben.

A második játékrész is jó iramban kezdődött, sőt, az 51. percben egyenlíthetett volna a Mezőkövesd, de hiába talált be Budu Zivzivadze, Solymosi Péter nem adta meg a gólt. Középen ugyanis Vinícius és Jurina ütköztek, a bíró szerint a mezőkövesdi támadó szabálytalan volt. Közben pedig a fehérvári közönség folyamatosan Nikolics Nemanja becserélését követelte.

A MOL Fehérvár FC fordítani tudott Forrás: molfehervarfc.hu

A folytatásban egyre felszültebbé vált a mérkőzés, nagyon sok volt a szabálytalanság, amely miatt nem is igazán alakult ki folyamatos játék.

A 73. percben újra örülhettek a hazai szurkolók, ugyanis Nikolics négy és fél év után újra pályára lépett a Vidiben.

A hátralévő időben a Mezőkövesd ment előre az egyenlítésért, és ennek kis híján meg is lett az eredménye, de

a 87. percben hiába lőtt a kapuba Nagy Dániel, Dino Besirovic zavarta a kapust a kilátásban.

Érvényes találat tehát már nem esett, így a Fehérvár nagyon fontos három pontot szerzett a riválisa ellen.

MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)
Mol Aréna Sóstó, 2716 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Hodzic (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.)
sárga lap: Juhász R. (93.), illetve Katanec (66.), Berecz (67.)
Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius (Musliu 80.), Stopira - Pátkai, Elek - Houri, Kovács I., Petrjak (Bamgboye 44.) - Hodzic (Nikolics 73.)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Neszterov, Pillár, Katanec - Karnyicki (Pekár 73.), Berecz - Cseri, Besirovic, Jurina (Nagy D. 73.) - Zivzivadze

Az Újpest-Ferencváros rangadót elhalasztották, mert a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege az MLSZ döntése szerint alkalmatlan a játékra.

Bódog sikerrel debütált Kisvárdán, Tischler mesterhármasa

A Kisvárda a csereként beállt Tischler Patrik mesterhármasának is köszönhetően 5-3-ra legyőzte a vendég, sereghajtó Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 20. fordulójában. A csütörtökön kinevezett új vezetőedzővel, Bódog Tamással így a Kisvárda megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és november 30-a óta először gyűjtötte be a három pontot. A Kaposvár hiába szerzett három gólt, vendégként tizedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el.

Bár a kezdő sípszótól kezdve a hazai csapat játszott fölényben, az első nagyobb helyzetre a 25. percig kellett várni, s ez is a Kaposvár, illetve Balázs előtt adódott. Ekkor még nem született gól, néhány perccel később azonban - kihasználva Dombó kapus hibáját - megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A gól után felpörgött az iram, a Kisvárda pedig gyorsan reagált, és egy remek támadás végén egyenlített.

A szünetet követően egy átlövésből ismét vezetést szerzett a Kaposvár, így a házigazdák újra futhattak az eredmény után. Sok volt a hiba, egyik csapat sem tűnt igazán szervezettnek, de a csereként beállt Tischler Patrik előbb első labdaérintéséből, majd hat perccel később másodszor is megtalálta a rést a kaposvári védelmen, így az utolsó fél órának már hazai előnnyel indultak neki a felek. Újabb gyors gólváltás után a Kisvárda beszorította a vendégeket, megpróbálta végleg eldönteni a találkozót, és ez végül Tischler harmadik találatával sikerült is.

Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3 (1-1)
Várkerti Stadion, v.: Csonka
gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.)
sárga lap: Viana (40.), illetve Csiki (5.), Hadaró (26.), Nagy J. (41.)

Kisvárda: Dombó - Melnyik, Beriosz, Ene, Protic - Lucas, Bumba (Cukalasz, 53.) - Grozav, Sassá, Kovácsréti (Tischler, 58.) - Viana (Karaszjuk, 80.)

Kaposvár: Pogacsics - Vachtler, Hegedűs D., Tarasovs, Hadaró (Fodor, 59.) - Nagy J. (Trebotic, 73.), Jakimiv (Palic, 64.) - Nagy R., Csiki, Balázs - Szakály A.

Debreceni győzelem a diósgyőri ünnepen

A Debrecen hátrányból fordítva legyőzte vendégként a Diósgyőrt szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában. Mivel a két csapat között két pont volt a különbség - a DVTK az ötödik, a DVSC a nyolcadik helyen állt -, helycsere történt. A DVSC a bajnokságban idén továbbra is veretlen - két győzelemmel és két döntetlennel -, míg a DVTK két győzelem és egy döntetlen után először kapott ki.

Ezzel a mérkőzéssel kezdődött meg a DVTK fennállásának 110 évét ünneplő sorozata. Visszatért a stadionba a régi kabalafigura, a diósgyőri lovag, a hazai játékosok pedig a nagy elődök, a legelső csapat szerelését megidéző mezben léptek pályára. Az ünnepi kezdőrúgás előtt - melyet a DVTK Aranycsapatának, az 1978/79-es bajnoki idényben bronzérmes, 1977-ben és 1980-ban Magyar Kupa-győztes együttesének a tagjai végeztek el - a héten autóbalesetben 38 évesen elhunyt Halgas Tiborra, a klub korábbi játékosára emlékeztek.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, és egy lendületes támadás végén gyorsan vezetéshez jutott a hazai csapat. A debreceniek nem zuhantak össze, viszonylag hamar egyenlítettek, majd szűk három perccel később fordítottak. Az első bő negyedóra gólváltása után nem változott az eredmény, pedig továbbra is harcosan futballozott mindkét csapat, élvezetes és lüktető volt a játék, adódtak helyzetek mindkét oldalon.

A szünet után is mozgalmas volt a mérkőzés, de kevesebb jól felépített támadás futott végig a pályán, több hiba csúszott az akciókba. Vezetésének tudatában a Debrecen szervezetten futballozott, a DVTK pedig nem talált fogást ellenfelén. A második félidő már kevésbé szólt a futballról, a rontások mellett sok volt a szabálytalanság is. A 86. percben Cortes nem szándékosan, de nagyon keményen fejbe rúgta a kicsit mélyre hajoló Kinyiket, akit ápolás után hordágyon vittek le a pályáról.

Az összességében összeszedettebben és határozottabban játszó Debrecen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2 (1-2)
Diósgyőr, 4802 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Ivanovszki (4.), illetve Adeniji (13.), Kinyik (16.)
sárga lap: Vági (23.), Hasani (57.), Cortes (88.), Ivanovszki (92.), illetve Kinyik (7.), Adeniji (14.), Bódi (57.), Szécsi (64.)

DVTK: Danilovic - Vági, Polgár (Tabakovic, 81.), Brkovic, Memolla - Márkvárt, Iszlai - Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 65.), Kiss T. (Cortes, 73.) - Ivanovszki

DVSC: Kosicky - Bényei (Baráth, 75.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. - Kusnyír, Csősz - Bódi, Szécsi (Garba, 66.), Varga K. - Adeniji (Milunovic, 68.)

Bödét is kiállították, Pakson nyert a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 2-0-ra nyert a mérkőzés nagyobb részében kettős emberhátrányban futballozó Paks vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában. A felcsúti együttes sorozatban hat nyeretlenül megvívott bajnoki találkozó - öt döntetlen és egy vereség - után győzött ismét, míg a Tolna-megyei csapat két megnyert meccset követően kapott ki.

Az első félidő a 38. percig kiegyenlített küzdelmet, paksi fölényt, de felcsúti vezetést hozott. A vendégek a 11. percben szerezték góljukat, amely után egyre inkább magához ragadta az irányítást a hazai együttes. A paksiak a kapujuk elé szorították a Puskás Akadémiát, azonban a 38. percben előbb Könyves, két perccel később pedig Böde szólalkozott össze a játékvezetővel, aki mindkét támadónak előbb sárga, majd piros lapot adott.

Fordulás után nyolc mezőnyjátékossal kellett volna csodát tennie a Paksnak, de várható volt, hogy ez nem fog menni. A labdabirtoklás kiegyenlített volt, kapura azonban csak a vendégek voltak veszélyesek, és a hajrában még egy gólt szerezve vitték el a három pontot a Tolna-megyeiektől.

Paksi FC-Puskás Akadémia 0-2 (0-1)
Paks, 1106 néző, v: Pintér
gólszerzők: Favorov (11.), Vanecek (90.)
kiállítva: Könyves (38.), Böde (40.)
sárga lap: Lenzsér (5.), Könyves (38.), Böde (40.), illetve Szolnoki (76.), Knezevic (76.)

Paks: Rácz - Lenzsér (Poór, 64.), Szélpál, Kelemen, Szabó J. - Szakály D., Balogh B., Bertus - Könyves, Böde, Hahn (Sajban, 69.)

Puskás Akadémia: Hegedüs - Szolnoki, Huszti, Meissner, Van Nieff - Nagy Zs., Favorov (Urblík, 45.) - Knezevic, Plsek (Sós, 61.), Gyurcsó - Mebrahtu (Vanecek, 87.)

A Honvéd megszakította nyeretlenségi sorozatát

A Budapest Honvéd 2-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeg csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában szombaton, ezzel megszakadt a hat kör óta tartó nyeretlenségi sorozata.

Közepes iram mellett tíz perc elteltével a Honvéd, a 20. perc után pedig már a ZTE is veszélyt tudott okozni az ellenfél kapuja előtt, bár a befejezéseknél Tujvelnek és Demjénnek sem akadt védeni valója. A 43. percben aztán vezetéshez jutottak a kispestiek: egy szöglet után nem tudott felszabadítani a zalai védelem, a lecsorgót végül Kálnoki-Kis közelről lőtte a kapuba.

A szünet után kezdeményezett, így idővel mezőnyfölényt harcolt ki a vendégcsapat - amelybe friss erőként a szélekre érkezett Radó és Stieber -, helyzetbe viszont nem tudott kerülni, ellentétben a ritkán, de akkor veszélyes akciót vezető hazaiakkal. A hajrában a kispestiek már csak a védekezésre koncentráltak, egy kontra végén azonban sikerült büntetőt kiharcolniuk, amit Lanzafame értékesített.

A kispestiek egymást követően negyedszer múlták felül a ZTE-t úgy, hogy még gólt sem kaptak. A zalaiak a bajnokságban megszakítás nélkül negyedik találkozójukon maradtak nyeretlenek, egy döntetlen és három vereség a mérlegük ebben a sorozatban.

Budapest Honvéd FC-Zalaegerszegi TE 2-0 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2246 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. - 11-esből)
sárga lap: Lovric (37.), illetve Gergényi (28.), Katelarisz (68.), Kocsis G. (72.)

Budapest Honvéd: Tujvel - Batik (Kálnoki-Kis, 21.), Kamber, Lovric - Ikenne-King, Hidi, Mayron (Nagy G., 58.), Kesztyűs (Uzoma, 85.), Aliji - Lanzafame, Moutari

ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Szépe, Gergényi - Kocsis G., Katelarisz - McWoods (Radó, a szünetben), Ostrek, Barczi (Stieber, 62.) - Ikoba (Bobál G., 76.)

OTP Bank Liga, 20. forduló:
MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 0-2 (0-1)
Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3 (1-1)
Budapest Honvéd-ZTE FC 2-0 (1-0)
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2 (1-2)
Újpest FC-Ferencvárosi TC - elhalasztva

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!