Az Arsenal csütörtök este bejelentette továbbá, hogy az egyesület első csapata játékosainak, több alkalmazottjának, az edzői stáb tagjainak is izolálniuk kell magukat.
A közleményben idézték Mikel Artetát, aki sajnálatának adott hangot. Mint írta, nem érezte jól magát, ezért végeztette el a koronavírus-tesztet, amely pozitív lett.
"Amint lehet, visszatérek a munkába"
- tette hozzá.
Az egyelőre bizonytalan, hogy az Arsenal vezetőedzőjének megbetegedése milyen következményekkel lesz a Premier League-re, amelynek vezetői pénteken rendkívüli tanácskozást tartanak.
A londoni klub legalább 14 napig - a vírus lappangási idejéig - nem játszhat mérkőzést. Az Arsenal szombaton a Brighton ellen lépett volna pályára idegenben.
A szombatra tervezett találkozót hivatalosan el is halasztották egy későbbi időpontra.
A csapatnak már a szerdai, Manchester City elleni rangadóját is el kellett halasztani, mert előzőleg a londoni klub több játékosa kapcsolatba került az Olimpiakosz görög csapat tulajdonosával, aki megfertőződött az újfajta koronavírussal.