A korábban már publikált 18 millió forintos jótékonykodáshoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy adni mindig felemelő érzés, az a véleményem, hogyha valakinek lehetősége van rá, az segítsen ezekben az időkben, ezért nem is volt kérdés, hogy segítünk a városnak a kialakult helyzetben
- mondta Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója, utalva korábbi, székesfehérvári készenléti alap számára tett felajánlására.
"A keddi, egyéni beszélgetéseken pedig a magyar és külföldi labdarúgók és szakemberek azonnal és mindenféle megjegyzés nélkül fogadták el a szerződésmódosítást.
Ahogyan korábban is már annyiszor, most is példát mutattak mindannyian lojalitásból és klubhűségből" - nyilatkozta a sportigazgató.