Az NB I-es csapatok közül pedig a viadalra hét játékost adó Ferencváros jár a legjobban:
a honi élvonal címvédője legalább 571 ezer eurót (205 millió forintot) kap azért, mert a futballistái az Eb-n szerepeltek
– írja a Blikk.
Az UEFA napidíjat fizet a focisták után, egészen a kontinenstorna kezdete előtti két héttől addig, amíg az adott játékos csapata ki nem esik. A szövetség kategóriákba sorolta, melyik válogatott focistái után mekkora összeget utal. Ukrajna a második kategóriába tartozik: játékosai után 4821 euró (1,7 millió forint) jár, a magyarok szereplése, a szlovákokhoz, az északmacedónokhoz és a finnekhez hasonlóan harmadik kategóriás napidíjat, 2410 eurót (862 ezer forintot) ér.
Olekszandr Zubkov az ukrán nemzeti csapattal egészen a negyeddöntőig versenyben volt, bár a szélső a torna első meccsén megsérült, s
a hátralévő találkozókon nem játszott, ennek ellenére csak az ő Eb-szereplése 180 ezer eurót (65 millió forintot) jelent a Fradinak.
Az NB I-ből tizenhét labdarúgó szerepelt a kontinenstornán. Az FTC hét játékosa mellett a Fehérvár öt, az MTK pedig két focistát delegált az Eb-re. Rajtuk kívül egy-egy játékosa után azt Újpestet, a Mezőkövesdet és a Paksot is megilleti a kompenzációs díj.
Az élvonalbeli klubok összesen 1,22 millió eurót (437 millió forintot) kapnak.
„A kompenzációs díj
nem jelentős része az éves büdzsének. A Fradi esetében ezt az összeget főként játékosok szerződtetésére lehet fordítani az Eb előtti téli átigazolási szezonban.
Az újonnan érkezők pótolhatják azokat, akik a kontinenstornán játszottak, s a klubjuk nyári nemzetközi kupameccsein még nem tudnak az edzői stáb rendelkezésére állni – magyarázta Szabados Gábor sportközgazdász a lapnak.
Az UEFA egyébként utólag is honorálja azokat a klubokat, amelyeknek a focistái szerepeltek az Eb-n. A közvetítések, a jegybevétel és az ajándéktárgyak után befolyó összegből is jár nekik, összesen 200 millió eurót (71,6 milliárd forintot) osztanak szét.
Így kapják a támogatást:
FTC: 205 millió forint (Botka Endre, Sigér Dávid, Dibusz Dénes, Bogdán Ádám, Lovrencsics Gergő, a szlovák Róbert Mak és az ukrán Olekszandr Zubkov után)
Fehérvár: 115 millió forint (Fiola Attila, Nego Loic, Nikolics Nemanja, Bolla Bendegúz és az északmacedón Viszar Muszliu után)
MTK: 46,6 millió forint (Varga Roland és a finn Nikolai Alho után)
Újpest: 23,3 millió forint (az északmacedón Kire Risztevszki után)
Mezőkövesd: 23,3 millió forint (Cseri Tamás után)
Paks: 23,3 millió forint (Hahn János után)