Messi gépe kedden délután landolt Párizsban, este vált hivatalossá, hogy a PSG két idényre szóló szerződést kötött vele, amely további egy évvel meghosszabbítható.
A Barcelonától - amelynek színeiben 2004 óta 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett - távozó 34 éves támadó új klubjában a 30-as mezszámban fog játszani, amelyben néhány trükköt már bemutatott a Parc des Princes Stadion gyepén.
Mozgalmas napja volt Messinek, szerdán sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, majd terheléses edzésen vett részt. Ezt követően a PSG stadionjába látogatott el, ahol futballmezbe öltözve fotózták. Messi üdvözölte a szurkolókat is, akik görögtüzekkel fogadták, majd a hivatalos bemutatásán és első sajtótájékoztatóján is részt vett Maurico Pochettino vezetőedző, a sportigazgató Leonardo és Nasszer al-Kelaifi klubelnök társaságában.
Ez egy gyönyörű város, minden itt töltött pillanatot élvezni fogunk a családommal. Boldogok vagyunk. Az edzői stáb és a klub játékoskerete meggyőzött, és segített abban, hogy a PSG-t válasszam. Jól ismerem az edzőt, Pochettinót. Az a tény, hogy ő is argentin, nagy szerepet játszott a döntésemben"
- mondta a sajtótájékoztatón Messi, aki vasárnap még sírva búcsúzott Barcelonától - ehhez képest meglepő a mostani nagy öröm, alátámasztja, hogy a barcelonai hercehurca csak színjáték volt.
"Csodálatos volt a szurkolók fogadtatása. Most ugyanolyan izgatott vagyok, mint gyerekkoromban, sőt, még motiváltabb vagyok, mint valaha. Alig várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal, különösen Neymarral, akivel jól ismerjük egymást.
Hiszek abban, hogy együtt még jobbak leszünk ebben a fantasztikus csapatban" - tette hozzá a hatszoros aranylabdás.
A célom és az álmom egy újabb Bajnokok Ligája-trófea megszerzése, és úgy gondolom, jó helyen vagyok, hogy a lehető legjobb esélyeim legyenek elérni mindezt"
- nyilatkozta szerdán a Parc des Princes stadionban tartott sajtótájékoztatóján a 34 éves argentin csatár.