Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Elképesztő mennyiségű hot dogot evett meg pár perc alatt az új evőbajnok - videó

Vágólapra másolva!
Egy 39 éves chicagói férfi lett a hot dog-evés új amerikai férfi bajnoka, a nők között egy floridai induló nyert.
Vágólapra másolva!

A 39 éves, chicagói Patrick Bertoletti nyerte a hagyományos hot dog-evő versenyt az amerikai Függetlenség napján. A verseny teljes megnevezése "Nathan's Famous Fourth of July hot dog eating contest", és New Yorkban, a Coney Island-en rendezik meg.

Bertoletti saját egyéni rekordját döntötte meg. Korábban 55 hot dogot tudott megenni a rendelkezésre álló idő alatt. 

Idén mintegy 8 százalékot javított eredményén: 10 perc alatt 58 hot dogot evett meg.

Ezzel az eredménnyel a győztes 13 versenytársát előzte meg, akik a világ minden tájáról – például Brazília, Japán, Dél-Korea, Csehország, Ausztrália – érkeztek az evőversenyre.

Három hónap gyakorlás és elszántság

– nyilatkozta a győztes, amikor arról kérdezték, minek köszönheti sikerét. Bertoletti azt is mondta, el sem akarja hinni, hogy győzött, és ezzel felülkerekedett a korábbi bajnokon.

hot dog, hotdog, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash / Ball Park Brand 

A férfiak között ugyanis a hot dog-evő bajnok címének birtokosa egy Joey "Jaws" Chestnut nevű férfi, aki viszont szponzor híján nem indult az idei versenyen. Helyette az El Pasó-i katonai bázisra látogatott, és katonák ellen állt ki - természetesen szintén evőversenyen. Chestnut egyébként elképesztő sikerszériát tudhat magáénak: 17 korábbi bajnokságból 16-ot megnyert. 

Bertolli nyilatkozatából kitűnt, hogy igazi versenytársat csak benne látott, és amikor kiderült, hogy Chestnut kihagyja az idei versenyt, úgy érezte, eljött az ő ideje. Ettől függetlenül az evőbajnoki cím elérését óriási sikernek tartja.

A férfiak július 4-i versenye előtt két nappal megmérkőztek a nők is. A nők ligájában a floridai Miki Sudo nyert, ez a tizedik győzelme volt a versenyzőnek.

Sudo 51 hot dogot evett meg 10 perc alatt, ez a teljesítménye a bajnoki cím mellett új világrekordot ért.

Miután átvette a győztesnek járó elismerést, csak ennyit mondott kommentárként: "Egyszerűen csak örülök, hogy a bajnoki cím újabb egy évre az enyém." A 38 éves, szájhigiéniai szakembernek készülő versenyző tavaly 39 és fél hot dogot evett meg a győzelemhez.

Sudo szintén 13 versenytársát utasította maga mögé. Legnagyobb riválisa a Japánból érkezett 28 éves Majoi Ebihara volt. Ebihara 10 perc alatt 37 hot dogot fogyasztott el, amivel magabiztosan szerezte meg a második helyezést a versenyen.

A versenyzők nem voltak éhesek a verseny után, amely egy egyébként egy pénzdíjas rendezvény: a győztesnek 10 ezer dollár (kb. 3.7 millió forint) üti a markát.

Az alábbi videót elindítva megnézheti, hogyan szerezte meg Miki Sudo a hot dog-evés női bajnoki címét idén újabb alkalommal:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről