Fontos bejelentést tett a kormányszóvivő a babaváró kölcsönökről

Baba, kisgyerek, játszik, járóka,
Beautiful little baby girl standing inside playpen. Cute adorable child playing with colorful toys. Home or nursery, safety for kids. Alone baby waiting for mom.
Fotó: Shutterstock/Irina Wilhauk
Vágólapra másolva!
A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság. A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.

Jelezte: a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!