Hatalmas fémszörnyet sodort partra a víz Angliában

Az első világháborút követően egy német tengeralattjárót sodort az angol partokra a víz, és a helyiek körében hatalmas pánik keletkezett, mivel akkoriban még kevésbé voltak ismertek a búvárhajók. Sokan azt hitték, hogy valamilyen baljós szörnyetegről lehet szó.

Az első világháború után elfogtak két német tengeralattjárót, az U-118-at és az UB-121-et, melyeket a francia Francis Garnier romboló viharos időben próbált elvontatni az essexi Harwichból Brestbe, Franciaország legnyugatibb kikötőjébe. Csakhogy 1919. április 15-én a kora reggeli órákban az U-118-as vontatókötele megsérült a viharban, a tengeralattjáró pedig önálló életre kelt, végül pedig a dagályban megfeneklett, alig néhány méterre Hastings tengerparti házaitól. 

A korabeli cikkek és képek arról tanúskodnak, hogy az U-118 hirtelen és rendkívül meglepő érkezését követően népszerű turisztikai látványossággá vált, olyannyira, hogy a húsvéti ünnepek alatt az egész országból több ezren látogattak el Hastingsbe, hogy megnézzék.

A Promotions.hu kiemeli, hogy abban az időben a legtöbb ember nem ismerte a tengeralattjárókat, így a partra vetett gigantikus tárgy sokak számára érdekes, sőt egyenesen lenyűgöző volt. Ugyanakkor a partra hozására tett kísérletek kudarcba fulladtak, ahhoz pedig túl közel volt a nyilvános strandhoz és a Queen's Hotelhez, hogy robbanóanyaggal fel lehessen bontani.

Végül a haditengerészet főparancsnoksága engedélyt adott a városnak arra, hogy a tengeralattjáró megtekintéséért díjat szedjen az emberektől, hogy pénzt gyűjtsön az első világháborúból hazatérő katonák üdvözlő rendezvényére. A látványosságot pedig végül annyian látogatták meg, hogy 273 font (mai árfolyamon körülbelül 11.776 font, vagyis 4,2 millió forint) gyűlt össze az alap számára.

Az U-118 tengeralattjáró hatalmas riadalmat okozott, amikor a partra sodródott Angliában 
Fotó: youtube.com/@britishpathe 

Szintén egy tengeralattjáró volt az egyik főszereplője egy II. világháborús csatának, amit a Csendes-óceánon vívtak. Az amerikai O’Bannon hadihajó kormányosa - hogy elkerülje az ütközést a vele szembejövő japán tengeralattjáróval - a kormányt élesen elfordította. A manőver következtében a romboló élesen bedőlt, majd párhuzamosan kezdett haladni a búvárhajóval.

A japánoktól azonban nem érkezett semmilyen reakció, a tengeralattjáró teljesen élettelennek tűnt. Az amerikaiak megpróbáltak rájönni arra, hogy mi lehet ennek a furcsa némaságnak az oka. Mint kiderült, a japán tengerészek a fedélzeten aludtak. Amikor felriadtak, és meglátták az őket bámuló ellenséget, azonnal kitört a zűrzavar. 

Az amerikai őrszemek tüzet nyitottak volna, de éppen nem volt kéznél a fegyverük, a felriadt japánoknál pedig ugyanez volt a helyzet. A romboló fedélzetés tartózkodó Ernest A. Herr szerint hirtelen minden elcsendesedett, ahogy a két fél farkasszemet nézett egymással azon tűnődve, hogy mit tegyenek.

Ekkor kitört a második világháború egyik legbizarabb ütközete, a guadalcanali "krumplicsata".

A tengeralattjáró fel volt szerelve fedélzeti fegyverekkel, és ahogy a kezdeti sokk elmúlt, a japán kapitány rájött, hogy használni is kellene azokat, még mielőtt az amerikaiak felocsúdnak. A romboló lövegtornyainak ágyúit nem tudták bevetni, mivel rossz pozícióban voltak, túl közel álltak a tengeralattjáróhoz, és túl magasan voltak ahhoz, hogy használni tudják a lövegeket.

A japánok futottak a puskájuk felé, az amerikaiak a tárolóládáikhoz. De sem fegyver, sem gránát nem volt benne, csak krumpli. 

Kétségbeesésükben krumplival kezdték dobálni a japánokat, hogy távol tartsák őket a fegyvereiktől, bár tudták, hogy hiábavalóan reménykednek. Ám tévedtek, mert a japánok a rájuk záporozó krumpliktól pánikba estek. Voltak, akik ledobálták tengeralattjáró fedélzetére hulló krumplikat, mások pedig visszahajították a rombolóra, az amerikaiak meg vissza a japánokra. Egy idő után az amerikaiak rájöttek, miért pánikol az ellenség: a nagy zűrzavarban azt hihették, hogy kézigránátot dobálnak rájuk.