A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Több mint a fél országban irtják a héten a szúnyogokat

Vágólapra másolva!
Tíz vármegye száznyolcvan településén és hat budapesti kerületben, összesen negyvenezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés a héten; a gyérítést végző járművek az esti és az éjszakai órákban dolgoznak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn a weboldalán.
Vágólapra másolva!

A Dráva mentén, Komárom, Dunaújváros, Szekszárd és a Csepel-sziget térségében, a főváros Duna menti kerületeiben, a Velencei-tónál, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több településén védekeznek a kifejlett szúnyogok ellen. 

Hozzátették, hogy a Szigetközben néhány helyen az elmúlt héten a szeles időjárás miatt elmaradt kezeléseket pótolják a szakemberek.    

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a folyók áradását követően mostanra sikerült csökkenteni a szúnyogártalom mértékét, ami a Dunántúlon volt a legjelentősebb.

A szakemberek az árterületeken biológiai lárvagyérítést, míg a lakott településrészeken a kifejlett szúnyogok elleni kémiai kezeléseket alkalmaztak.
A szúnyoggyérítéshez használt készítmény az alacsony dózisnak köszönhetően emberekre, háziállatokra nem jelent veszélyt - jegyezték meg.

A címlapi kép illusztráció!
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!