A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Újabb fordulat Justin Timberlake részeg autóvezetése ügyében

Justin Timberlake
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy a rendőrség komoly hibát követett el.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a New York államban található, Long Island-i Sag Harborban egy hónappal ezelőtt letartóztatták Justin Timberlake-et, ittas vezetéssel vádolják. 

2024 iHeartRadio Music Awards - Show
Justin Timberlake 
Fotó: Getty Images via AFP

Az énekes valamivel éjfél után indult haza egy hotelból, és szinte azonnal áthajtott egy stoptáblás kereszteződésen – ami felkeltette a rendőrök figyelmét. Justin Timberlake nem volt hajlandó alávetni magát a józansági tesztnek, beszéde lelassult, alkoholszaga volt, ezért vitték be, óvadék ellenében azonban egy nap múlva már szabadulhatott is.

Az énekes barátai egyből megjelentek az igazoltatásnál, 

és próbálták lebeszélni a rendőröket az intézkedésről, Justin Timberlake-et azonban így is bilincsben vitték el. Egy ismerőse úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egyszerű közlekedési kihágásról volt szó, a rendőrség viszont azt a tájékoztatást adta, hogy csupán emiatt nem állították volna elő az énekest. Timberlake állítása szerint egész este egyetlen italt fogyasztott, szó sincs szerinte részegségről.

Az első meghallgatáson Timberlake ügyvédje, Edward Burke azt mondta, a rendőrség sok hibát követett el az ügy során. „A legfontosabb tény, amit tudni kell erről az ügyről, hogy Justin nem volt ittas, és nem kellett volna letartóztatni ittas vezetésért” – mondta. Justin Timberlake friss rendőrségi fotójából amúgy hamar mém lett, az énekes ugyanis kifejezéstelen arccal, véreres szemmel, üveges tekintettel nézett a kamerába.

Miért hibázott a rendőrség? Kiderül, lapozzon!

A tmz.com információi szerint a kocsi, amit Justin követett, visszatért oda, ahol az énekest megállították. Az autóban egy nő és a férje ült, a nő kiszállt, odament az egyik rendőrhöz, és kérdezgetni kezdte őt, hogy „le fogják tartóztatni Justin Timberlake-et? Ezután felajánlotta, hogy ő elviszi a popsztárt a házukhoz, és ott tölti majd az éjszakát fogja tölteni – azaz kérte a rendőröket, hogy engedjék el, ő és a férje pedig biztonságban hazaviszik.

Ez a terv nem vált be, a popsztárt letartóztatták.

 A lap szerint a nő ezután megkérdezte a rendőröket, hogy elviheti-e Justin Timberlake bérelt autóját a házához (hiszen a popsztárt beviszik épp a rendőrségre). Ebbe a rendőrök beleegyeztek, a nő beszállt az énekes autójába és elment. A lap szerint a nő két órával Timberlake előtt érkezett a hotelbe, ahol alkoholt ivott.

A popsztár ügyvédje, Edward Burke Jr. megpróbálja elérni, hogy ejtsék az ügyet - azzal fog érvelni, hogy a két fiatal rendőr rosszul ítélkezett, hiszen hagyták, hogy egy nyilvánvalóan ittas személy elhajtott egy kocsival.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!