Sulyok Tamás: A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök

olimpiaillusztráció
Rendkívüli intézkedésekkel készül az Air France az olimpiára.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök, sportáguk legjobbjai, példaképek - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi játékokra utazó sportolók ünnepélyes fogadalomtételén hétfőn Budapesten, a Müpában.
Vágólapra másolva!

Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló olimpiai szereplésével világraszóló sikert ér el - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Kiemelte: 

Az olimpia a versenyek versenye. Ekkor születnek sporttörténelmünk legszebb fejezetei, s ezt azok írják, akik a célegyenesben átveszik a vezetést, akik csúcsokat döntenek, akik fellépnek a dobogóra, akik tiszteletére megszólal a magyar himnusz.

Sulyok Tamás köszönetét fejezte ki, hogy a magyarok kiharcolták a részvételt a világ legjobb sportolói között, hogy küzdenek és megmutatják, hogyan lehet csúcsteljesítményt nyújtani.

Olyanok, akik a világ élsportolói között is megállják a helyüket, képesek legyőzni másokat és saját magukat is, akikre büszkék vagyunk, akikért minden magyar szív egyszerre dobban

- mutatott rá az államfő.

Sulyok Tamás.
Fotó: Sulyok Tamás/Facebook

Sulyok Tamás kiemelte, hogy honfitársaink milliói szívből szurkolnak a magyar sportolók győzelméért, a minél jobb szereplésért.

Küzdelmükkel kimondhatatlanul sok örömet ajándékoznak a magyar embereknek, feledhetetlen élményt adnak azoknak a gyerekeknek is, akik példaképet, követendő hősöket látnak önökben maguk előtt, akik a párizsi olimpia magyar indulóinak példáját követve most tervezgetik saját jövőjüket

 - fogalmazott.

Az olimpiai szereplésük összekovácsolja a nemzetet - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: mindannyiunknak erőt adnak, megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, hogy összetartozunk. Olyan falak válnak ekkor láthatatlanná, amelyeknek máskor sem szabadna elválasztania embert az embertől, magyart a magyartól - fűzte hozzá.

Sulyok Tamás kiemelte: Magyarországnak magyar sportélményekre van szüksége és olyan nagyszerű sportolókra, akik növelik és felfrissítik a nemzet önbizalmát, saját közösségébe vetett hitét, olyan olimpikonokra, akik megmutatják, micsoda erők rejlenek a nemzetünkben.

Emlékeztetett: Magyarország ahány olimpián elindult, annyi alkalommal tért haza arannyal, s átlagosan hét aranyérmet szereztünk.

Bízunk benne, hogy most is sok csillogó érmet akasztanak majd a nyakukba

- fogalmazott a köztársasági elnök.

olimpiapárizs
Párizsban mindenki az olimpiára készül.
Fotó: NurPhoto via AFP / elmo Pinto/NurPhoto

A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, Magyarország 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik a nyári játékokra.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a párizsi nyári olimpia július 26-i megnyitójára 326 ezer nézőt várnak, ebből 222 ezren ingyen tekinthetik meg a műsort. Az ünnepségen a tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajna mintegy hat kilométeres szakaszán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig. 

Az érdeklődés hatalmas, vannak olyan sportágak, amelyekre már most nem lehet jegyet kapni.

A francia fővárosban a hangulat egyre nyomottabb, a szervezők beismerték, hogy nagyon sok minden nem úgy lesz, ahogy azt ők megálmodták. De kell-e félni mindazoknak, akik idény nyáron elutaznak Párizsba?

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!