A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország

Szánthó Miklós: Miközben egy-két évtizeddel ezelőtt azt gondoltuk, hogy legyőztük a marxizmust, addigra a marxizmus Nyugaton már győzedelmeskedett

Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti választások megmutatta, hogy a változást és a normalitást kívánó hangok felerősödtek Európában. Kelet-Közép Európában amire a demokrácia győzedelmeskedett, addig Nyugaton hatalmas teret hódított a woke, az újracsomagolt marxizmus. Jól látható az, hogy miközben Nyugaton és Európában a lakosság egyre nagyobb része kéri azt, hogy a békét és a normalitást mozdítsák előre, aközben a brüsszeliták és a különböző háborúpárti politikusok a folyamatos, szüntelen háborút támogatják, ami egy marxista tézis: szerintük a békéhez egyedül a háborún keresztül vezet az út. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az Origónak adott interjújában mesélt az intézet legfrissebb "Wokebusters" nevű kezdeményezéséről. - Ez nem egy nagy rendezvény, hanem egyrészt egy olyan politikai akcióközösség, aminek a kommunikációs lába arról szól, hogy a már meglévő nemzetközi kapcsolatrendszert és hálózati kapcsolatokat kihasználva minél szorosabb online kapcsolattartás és híráramoltatás legyen a jobboldali erők között globális szinten. A másik része pedig nagyon is személyes, fizikai hús-vér jelenlétről szól, konferenciákról, workshopokról, politikai akciókról, európai és világ körüli turnékról annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak a Wokebusters-höz - ismertette az Origónak Szánthó.
Vágólapra másolva!

– Milyen jelét látják a háborúpárti erők megingásának?

– Az európai parlamenti választások eredménye tökéletesen felszínre hozta azt, amit mi már régóta tudtunk: ha nem is volt földcsuszamlásszerű a változás, az jól látható, hogy a békepárti, jobboldali hangok felerősödtek. Ezzel párhuzamosan jól látható a háborúpárti oldal gyengülése az Amerikai Egyesült Államokban is, ezért a jelenlegi felmérések szerint, bár nyilván nem közvélemény-kutatást, hanem választásokat kell nyerni, de egyre inkább úgy tűnik, hogy Donald Trump a legesélyesebb a novemberi elnökválasztáson. 

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója
Fotó: Alapjogokért központ

Hogyha megnézem a különböző európai szintű közvélemény-kutatásokat, akár mondjuk a Századvégnek az Európa projektjét, akkor abból is az tűnik ki, hogy bár a fősodratú liberális sajtó és a hivatalos párizsi, berlini vagy brüsszeli nyilvánosság súlyosan háborúpárti, addig egyre inkább érezhető az, hogy az európai országok lakosságának egyre nagyobb és nagyobb része kéri, követeli azt, hogy a békét mozdítsák elő. Azt ugyanakkor sajnálatosan látni kell akár a woke, akár a háborús propaganda kapcsán, hogy miközben mi egy-két évtizeddel ezelőtt azt gondoltuk, hogy legyőztük a marxizmust, addigra a marxizmus Nyugaton már győzedelmeskedett.

– Mi a leghatékonyabb módszer a háborúpárti erők ellen?

– Az, ha egész egyszerűen az ember vet egy pillantást arra, mi történik a harctéren. Mind ukrán, mind orosz oldalról most már százezrek, vélhetően milliók is odavesztek a csatatéren. Iszonyatos a pusztítás mértéke. Szerintem ez az, ami a háborúpárti erők morális vagy álmorális érvelésének a legnagyobb cáfolata. Hihetetlen az, hogy az Európai Unió vezetői, mely uniót eredetileg a II. világháborúból okulva kifejezetten békeprojektként hozták létre, a korábbi pacifista propagandájukkal szembemenve egyértelműen háborúpártiak. Az Európai Unió alapszerződése a harmadik cikkben is kimondja, hogy az Unió célja a béke megteremtése, fenntartása. A jelenlegi brüsszeli bürokrácia az összes létező döntésével – nem csak a kommunikációjával – a végsőkig támogatja Ukrajnát, magyarul az elhúzódó háborút. Mindez egyértelműen abba a marxista tézisbe illeszkedik, mely szerint „a békéhez – állítólag – egyedül a háborún keresztül vezet az út”.

– Hogy jött az időzítés, hogy most kell elindulnia ennek a projektnek?

– A CPAC Hungary-n indítottuk a kezdeményezést és fogalmaztuk meg a Wokebusters deklarációt, mely szerint lecsapoljuk a mocsarat, és visszavesszük a Nyugatot. Ezt a kiáltványt 59, a CPAC Hungary-n előadó politikus, döntéshozó, képviselő, szenátor, miniszter írta akkor és ott alá. Ebből a nyilatkozatból nőtt ki a Wokebusters, vagyis a jobboldal gyorsreagálású hadteste. Ez persze sokkal több és más is, mint a CPAC Hungary.

 Ez nem egy nagy rendezvény, hanem egyrészt egy olyan politikai akcióközösség, aminek a kommunikációs lába arról szól, hogy a már meglévő nemzetközi kapcsolatrendszert és hálózati kapcsolatokat kihasználva minél szorosabb online kapcsolattartás és híráramoltatás legyen a jobboldali erők között globális szinten.

 A másik része pedig nagyon is személyes, fizikai hús-vér jelenlétről szól, konferenciákról, workshopokról, politikai akciókról, európai és világkörüli turnékról annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak a Wokebusters-höz.

– Miért pont a New York-i fiatal republikánusok ebben a partner? New York egy hírhedten liberális, demokrata fellegvár, és gondolom, eléggé nehéz ellenszélben dolgoznak.

– A New York-i republikánusok nagy harcosok, ők aztán igazán tudják, hogy milyen ellenszélben dolgozni. Ez kicsit olyan, mintha megpróbálnánk egy konzervatív jobboldali forradalmat véghez vinni Brüsszelben. És pontosan ilyen nagy harcosokra van szüksége a jobboldali konzervatív nemzetközi mozgalomnak. Ezért is kötött stratégiai partnerséget az Alapjogokért Központ már tavaly év elején a New York-i Ifjú Republikánusok Klubjával. Ezért szervezzük velük közösen minden évben a budapesti „United We Stand” gálavacsorát. Mi is minden évben vendégei vagyunk az ő New York-i gálavacsorájuknak, amelyeken legutóbb is felszólalt Donald Trump. A Klub tavaly meghívott, hogy nemzetközi tanácsadóként csatlakozzam hozzájuk. 

Mindezek jó példák arra, hogy hogyan is tud működni a jobboldalon a nemzetközi összekapcsoltság. Ezért kértük fel mi is Gavin Wax-et arra, hogy legyen a Wokebusters nagykövete, nemzetközi szóvivője. Gavinnek hatalmas politikai tudása van és kifejezetten közel áll és szoros kapcsolatban van Donald Trumppal. Ő is azon dolgozik, hogy lecsapoljuk a mocsarat és visszaszerezzük a nyugati civilizációt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!