A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Hatalmas területen csaptak fel a lángok a III. kerületben

Vágólapra másolva!
Nagy területen ég az aljnövényzet a III. kerületben, a Táborhegyi parknál.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 ezer négyzetméteren ég a száraz aljnövényzet Budapesten, a III. kerületben, a Táborhegyi parknál – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a jelentős erőkkel a helyszínre érkező tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték a munkálatokat

Kiss Ádám elmondta: a fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltók 10 autóval érkeztek a helyszínre, 25 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén.

FRISSÍTÉS 19 órakor:

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap késő délután a honlapján közölt tájékoztatása szerint a tűzoltók körülhatárolták a lángokat Budapesten a III. kerületben a Táborhegyi parknál.

A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos, valamint a rózsadombi, és a zuglói önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett 

megakadályozták a lángok továbbterjedését a mintegy másfél hektárnyi területen, ahol az aljnövényzet, bokrok és fák lombkoronái gyulladtak meg.

Az egységek munkáját a terepviszonyok is nehezítik – írták a közleményben.

Cikkünk kiemelt képén: tűzoltók dolgoznak a száraz aljnövényzetben keletkezett tűz oltásán Budapest 18. kerületében, a Gyömrői út közelében fekvő erdőben 2022. július 18-án / forrás: MTI/Mihádák Zoltán

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!