A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Félbe kellett szakítani a szabadtéri koncerteket Székesfehérváron, a hatalmas vihar miatt

Vágólapra másolva!
Szombat késő este érte el a vihar Budapestet és annak agglomerációját, valamint Székesfehérvárra is lecsapott a vihar, ahol éppen egy népszerű magyar zenekar adott ingyenes koncertet, amit végül a heves esőzés miatt félbe kellett szakítani.
Vágólapra másolva!

Este 11 óra előtt érkezett meg Szombaton a vihar, ami elérte a fővárost és annak környékét. A dupla front csaknem egy órán keresztül tarkította villámokkal az eget. 

A heves eső közel fél órán át zuhogott, volt ahol még jég is esett. Budapest mellett Székesfehárvár is kapott a zord időjárásból. 

A vihar akkor csapott le, mikor egy ingyenes szabadtéri koncertet adott a  Bagossy Brothers Company. Emiatt pedig a koncertet félbe szakították.

 -írja a Magyar Nemzet.

 A Budapest Környéke oldal arról számolt be, hogy öt-hat dal után a Balaton felől vihar és villámlás kezdődött, a közönség tagjai pedig a mobiltelefonjukon figyelték a közelgő vihar helyzetét. 

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a vihar miatt úgy döntött, hogy leállítja a koncertet, elkerülve ezzel a veszélyhelyzeteket. 

A polgármester az eseményekről Facebook oldalán is beszámolt követőinek: 

Mindegyik ilyen alkalom nehéz döntés, de első az emberek biztonsága. Azt azonban megígérhetem: látva a ma esti koncert iránti érdeklődést, minden bizonnyal visszahívjuk a Bagossy Brothers Companyt Fehérvárra! Nagyon köszönöm a megértésüket! 

- írja bejegyzésében Cser Palkovics András.

Ahogy arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk, augusztus 15-én, Csütörtök hajnalban több ember is az Erzsébet hídnál, az Ördög-árok kifolyónál szórakozott, amikor a vihar miatt rengeteg esővíz áramlott ki onnan, ami több embert is a Dunába sodort. 

Azok, akik a Dunába estek, sikerült önerejükből kiúszniuk onnan, és egyelőre nincs arról információ, hogy bárki eltűnt volna. A kihallgatott 30 ember közül egy sem jelezte, hogy valaki hiányzik.

A viharban három ember sérült meg, őket a mentők kórházba vitték. A rendőrök a történtek tisztázása miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Ahogy korábban megírtuk, egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett. A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz 2023. szeptember 26-án 23 óra 39 perckor érkezett bejelentés, miszerint egy XIII. kerületi stégnél egy nő segítségért kiabál a Dunából. A vízirendészeti rendőrkapitányság járőrei azonnal a megadott helyre siettek. Azt látták, hogy a nő a stégbe kapaszkodik, a stégről pedig egy férfi tartja őt, hogy el ne vigye a sodrás. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!