Az európai parlamenti képviselő kijelentette, hogy a mentelmi jog felfüggesztése egyrészt biztosítja, hogy a hazai igazságszolgáltatás akadálytalanul dolgozhasson, másrészt hogy egy képviselő ne bújhasson a mentelmi joga mögé.
Úgy tűnik, hogy elillant Magyar Péter bátorsága, és az európai parlamenti képviselőknek járó, brüsszeli mentelmi jog mögé bújva szeretné megúszni a felelősségre vonást
– mondta Schaller–Baross Ernő.
Mint ismert, Magyar Péter a választást megelőző kampányban még azt ígérte a választóknak, hogy amennyiben bizalmat szavaznak neki, akkor a mentelmi jogot el fogja törölni hiszen annak "semmi értelme", szükségtelen, így azt el is törölné. Habár nem ez lenne az első, hogy aegy korábbi ígéretét a későbbiekben megszegi. Emlékezhetünk arra, hogy korábban azt is cáfolta, hogy ő bármikor politikus lenne, majd végül előbb elindult egy választáson majd be is ült abba az Európai Parlamentbe ahova elmondása alapján nem állt szándékába.
Schaller–Baross hangsúlyozta a lapnak, hogy a legfőbb ügyész jogszerűen járt el amikor indítványozta a baloldali figura mentelmi jogának felfüggesztését az uniós intézménynél.
Cselekménye lopásnak minősülhet, ami közvádra üldözendő bűncselekmény. Az EP elnökének jóváhagyását követően az Európai Parlament jogi szakbizottságán a sor, hogy kivizsgálja az ügyet
– jelentette ki a képviselő.
Emellett a képviselő arra is rávilágított, hogy "a mentelmi jog esetében az Európai Parlament gyakorlata és a hozzáállása nagyon eltérő". Példaként azt a görög politikust, Eva Kailit hozta fel, aki a hírhedt brüsszeli botrány egyik főszereplője volt. Olyan bűncselekményekkel volt vádolható, mint kkorrupció és pénzmosás, azonban mégis hosszú időbe telt, mire elveszette a mentelmi jogát. Schaller–Baross Ernő hangsúlyozta:
„Ezek az ügyek rávilágítanak arra, hogy a mentelmi jog nemcsak védelmet nyújt, hanem komoly etikai kihívások elé állítják az uniós intézményeket és a döntéshozókat.”
Majd arra figyelmeztetett, hogy Kaili esete üzenet Magyar Péternek is: senki sem állhat a törvények felett,így ha valóban bebizonyosodik a bűnössége, akkor a közéletből is távoznia kell.
Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, a Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok szerint Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette - tették hozzá.
Ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.
A 100.000 forintot meghaladó értékű telefon – rendőri intézkedés után – működőképesen került vissza a sértetthez - olvasható a nyilatkozatban.