Az al-Kaida halálra ítélte Eminemet

Vágólapra másolva!
Eminemet halálosan megfenyegette az Osama bin Laden irányította terrorszervezet, az al-Kaida. A gyűlölet oka Eminem új klipje, melyben a rapper a hírhedt terroristavezért gúnyolja ki.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPAMint arról korábban az [origo] is beszámolt, az Eminem Show-hoz elkészülő első klip a Without Me, melyben Eminem az egyes számú közellenség gúnyájába bújik. A videó végén található jelenetben a rapper hatalmas műszakállal és köpönyegben ugrál néhány túlsúlyos fekete kíséretében, mint ő mondta, "Bin Shadyként" ugrálni.

Az utalás félreérthetetlenül Oszama bin Ladenre vonatkozik, s így az al-Kaida emberei sem értelmezhették másként. A hatalmas sértésre pedig csak egyféleképpen tudtak reagálni: halálos ítéletet mondtak ki már-már szentként tisztelt vezérük meggyalázójára.

Az NME értesülései szerint Eminem a halálos fenyegetést komolyan vette. Ennek jegyében újabb testőrökkel gyarapította eddig sem csekély gyűjteményét, és állítólag még egy terrorista-elhárításban jártas szakértő tanácsát is kikérte, milyen biztonsági intézkedéseket érdemes megtennie.


Korábban:
Eminem bin Laden
Eminem új albuma az élen
Eminem hiába fenyegetőzik
Terjed az interneten Eminem új albuma


Fórum:
Szerinted is király a Rap?
Szerinted ki rapper?

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Eminem albumaival!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!