Néhány hónapja bombaként robbant a hír, hogy Nagy László, az ország egyik legismertebb egykori kézilabdázója és Sónyák Szilvia fitneszmodell egymásba szeretett. A párt őszintén meglepte a nagyfokú érdeklődés, sokáig elzárkóztak attól, hogy kapcsolatukról beszéljenek, mondván, ők
csak a boldogságukat szeretnék megélni. Most azonban megtörték a csendet és először avatnak be bennünket kapcsolatuk alakulásába
egy exkluzív, őszinte beszélgetésben, ahol betekintést nyerhetünk mindennapjaikba.
„Én nem osztok meg magamról túl sok mindent a magánéletemet illetően, de egy dolog biztos:
nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok ebben a szerelemben"
– meséli Nagy László, akit elsősorban sportbéli kimagasló teljesítménye kapcsán ismerhetett meg a nagyközönség, és szeretné, ha a jövőben is inkább sportszakemberként tekintenénk rá. Ám családjuk és az őket szeretők miatt úgy érezték, most az egyszer kivételt tesznek, és Köböl Anita műsorában, a #nofilter – Nők filter nélkül sorozatában megosztják velünk érzéseiket – írja a Ripost.
Bár egyértelmű számukra, hogy közösen tervezik a jövőt, tudják: még kell dolgozniuk a kapcsolatukon. Szilvi ugyanis korábbi csalódásai miatt hatalmas falat épített maga köré,
óvatos és bizalmatlan volt, ám Laci megtalálta a szívéhez az utat, és szisztematikusan „bontja a falat".
„Van az életemben egy súlyos teher, ami beárnyékolta a gyerekkoromat,
talán ez is volt az oka, hogy kialakult bennem a bizalmatlanság. De Laci türelme és szeretete sokat segít nekem" – árulja el Szilvia.