Merénylet a Koszovói Védelmi Hadtest tagja ellen

Vágólapra másolva!
Merénylet követtek el a Koszovói Védelmi Hadtest tagja ellen. A súlyos sebesüléseket elszenvedő férfi korábban az UCK tagja volt. Az erőszakhullám a novemberi választások utáni patthelyzet miatt újult ki.
Vágólapra másolva!

A pokolgép tíz kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. A detonáció leszakította Balaji terhes felesége egyik lábát. A sebesültek állapota válságos.

Balaji korábban, mind a TMK-ban a legtöbben, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tagja volt. Állítólag az Fekete Sasok osztagnak volt a parancsnoka. Hírek szerint közeli barátja volt Ramus Haradinajnak, a Szövetség Koszovó Jövőjéért, harmadik legnagyobb albán tartományi parlamenti párt elnökének.

A TMK az UCK átalakításával jött létre 1999 szeptemberében, miután a nemzetközi haderő bevonult a dél-szerbiai tartományba. A hadtest polgári védelmi és katasztrófa-elhárítási feladatok ellátására alakult.

A november 17-i koszovói parlamenti választások utáni patthelyzet és a koszovói albán pártok viszálya erőszakot gerjeszt a tartományban. Csütörtök este a nyugat-koszovói Pec városában lelőtték a választásokon győztes Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) parlamenti képviselőét. Ő egykoron ugyancsak az UCK-nak volt a tagja.

Tavaly összesen 59 személyt gyilkoltak meg a dél-szerbiai tartományban. Az áldozatok között 33 szerb és montenegrói, 20 albán és öt roma nemzetiségű volt. Meggyilkolták a szerbiai belügyminisztérium egyik dolgozóját is - áll a belgrádi minisztérium jelentésében.

Tíz személyt raboltak el tavaly: közülük hármat megöltek, két embernek sikerült elmenekülnie a fogságból, három túszt szabadon engedtek, és további két személynek a sorsa mindmáig ismeretlen. Az elraboltak között nyolc a szerb nemzetiségűek száma.

Korábban:

Marad a patthelyzet Koszovóban

Rugova újra elbukott

A mérsékeltek győztek, de ez kevés a megbékéléshez Koszovóban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!