A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Ez a fiatal anyuka érzi a szavak ízét

Vágólapra másolva!
Egy fiatal anyuka érzi a szavak ízét, elárulta, hogy nem minden szónak van íze, de például a férje nevének kimondásakor papír ízt érez a szájában.
Vágólapra másolva!

A 30 éves Sarah Gann-t szinesztéziával diagnosztizálták, ami egy speciális neurológiai állapot. A szinesztézia egy mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Az állapotot magyarul összeérzésnek is nevezik. 

A fiatal anyuka esetében ez azt jelenti, hogy ha szavakat lát, vagy hall, akkor ízeket is érez.

A nő elmondta, hogy amikor a barátja nevére gondol, akkor például a papír ízét érzi. A "kék" szó kimondásakor pedig kellemes csokoládés ízt érez. Nem minden szó idéz fel ízeket Sarahában, de sok mindennapi szó igen, bár ha a saját nevére gondol az „íztelen” - írja a Mirror.

Mindig is ízleltem a szavakat, de amikor középiskolában szóba hoztam egy barátomnak, ő nem értette. Nem mindig szeretem ezeket az ízeket, mert például az óra szó nekem tej ízű, és nem vagyok nagy tej rajongó, így az nem kellemes. Fiatalabb koromban nagyon furcsán éreztem magam emiatt, de most már elég szórakoztatónak találom. Ez mindenképp egy beszédtéma az emberekkel – mindig tudni akarják, hogy az ő nevük milyen ízű

– árulta el az arkansasi pedagógus.

Korábban már írtunk a szinesztéziáról, a szinesztézia képességét birtoklók például illatokat látnak vagy színeket hallanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!