Káosz Doverben: az informatikai leállás után óriási a dugó a kikötőben

Vágólapra másolva!
A nyaralókat arra kérték, hogy ne utazzanak Doverbe, mivel a Microsoft világszintű üzemzavara miatt a járattörlések következményei tovább fokozták az utazási káoszt a kikötőben.
Vágólapra másolva!

A doveri kikötő közölte, hogy „több száz utas érkezik a repülőtérről”, ami tovább növeli az amúgy is forgalmas kompterminálhoz vezető autósorokat. A doveri kompok és a Csatorna-alagúton közlekedő járatok nem fogadnak utasokat előre lefoglalt jegy nélkül  - írja a Mirror.
A pufferzónánál jelenleg 60 percet kell várakozni, míg a kompot üzemeltető DFDS az X-en azt írta, hogy 

a doveri határellenőrzésnél akár 120 percet is várakozni kell, a bejelentkezésnél pedig 30 percet. 

A kikötőben megforduló emberek közül sokan feltehetően olyan nyaralók, akik a tegnapi fennakadások után megpróbálnak a légi közlekedés helyett más opciót választani.

A londoni Stansted repülőtéren szombaton is hosszú sorok kígyóztak, míg a Gatwick repülőtéren a zavarok valószínűleg a hétvégén is folytatódnak.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a CrowdStrike, a világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági szolgáltatójának hibás frissítése miatt pénteken számos Microsoft-rendszer állt le, ami világszerte járatok és vonatok törléséhez, valamint jelentős fennakadásokhoz vezetett egyes egészségügyi rendszerekben, bankokban és üzletekben. George Kurtz, a CrowdStrike vezérigazgatója mély sajnálatát fejezte ki a helyzet miatt, és közölte, hogy aktívan dolgoznak az érintettekkel. Adam Leon Smith, a BCS, a Chartered Institute for IT iparági szakértője arra figyelmeztetett, hogy „hetekbe” telhet, amíg minden számítógép és rendszer újra teljesen működőképes lesz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!