Amerikában már lőszert is lehet automatából venni

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok több államában is lehet már lőszert venni automatából. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert az automatákba arcfelismerő rendszer van beépítve, tehát csak az tud vásárolni, akinek erre van engedélye.
Vágólapra másolva!

Jelenleg három államban, Alabamában, Oklahomában és Texasban vannak lőszer automaták, amiket élelmiszerboltokban lehet megtalálni. Első ránézésre nagyon hasonlítanak a szokásos automatákhoz, azonban ebben van külön kártyaolvasó és arcfelismerő rendszer is. 

Ez megakadályozza, hogy olyan személy vehessen lőszert, akinek egyébként nincsen erre engedélye. 

A gép ellenőrzi a bankkártyát, majd az azon lévő adatokkal egyezteti a vásárló arcképét. Ha minden megfelelő és szabályos, akkor engedélyezi a vásárlást. 

Az Egyesült Államokban a lőszer vásárlása korhatárhoz kötött, puskákhoz 18, kézifegyverekhez 21 évesnek kell lennie a vásárlónak. 

A cég vezérigazgatója elmondta, hogy terjeszkedni szeretnének, az a céljuk, hogy nyolc államban legyenek ilyen automaták. 

Jelenleg több mint 200 boltból van megkeresésük, ami ezt a terjeszkedési szándékot le is fedi. 

Arra nincs korlátozás, hogy mennyi lőszert lehet egyszerre megvenni az automatából – írja a Daily Mail

Ahogy korábban megírtuk, az egyik németországi vasútállomáson egy olyan automatát tettek ki, amiből csak tippelni lehet arra, hogy mit veszünk meg. A termékek ugyanis a csomagautomatában otthagyott tárgyak, amik be vannak csomagolva, és senki sem tudja, hogy mi van bennük. A gépből többféle méretű becsomagolt termék is megvásárolható, de a lelkes fogadók akár tippelhetnek is azok tartalmára. Egy utas szerint szerint például az automatát a csomagautomatában otthagyott, vissza nem kért csomagokkal töltötték fel. 

Több kínai városban hatalmas felháborodást váltottak ki a lakosság körében az újonnan feállított automaták. Ugyanis nem a megszokott üdítőket, vagy édességeket lehet ezekből megvásárolni, hanem élő állatokat. Habár a videón látható állatok nem tűntek idegesnek, sem betegnek, de a hírek szerint valójában több ilyen kis ketrecben lakó állat is elpusztult már a nem megfelelő ellátás miatt. 

Japán új, friss medvehúst árusító modellel egészítette ki a nagy automatáit, ami valószínűtlennek tűnő sikert aratott. Az északi Akita prefektúrában található gép a tavalyi év végi üzembe helyezése óta folyamatosan vonzza a vásárlókat.

Franciországban halat árultak utcai automatákból. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!