A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Brutális állatkínzás történt Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Állatkínzás és állatkínzásban való bűnrészesség ügyében indított eljárást a rendőrség Dubovany községben, miután két férfi egy autóhoz kötött egy kutyát, úgy húzták.
Vágólapra másolva!

Állatkínzás és állatkínzásban való bűnrészesség ügyében indított eljárást a rendőrség Dubovany községben két férfi ellen – írta meg a Paraméter.

Martina Sláviková rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a két gyanúsított az autóhoz kötözött egy négyéves argentin dogot, úgy húzták. 

A kutya az eset során többszörös sérüléseket szenvedett az egész testén.

 A gyanúsítottakat 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Nemrég arról írtunk, hogy egy 64 éves férfi ellen indított eljárást a szlovák rendőrség. Az illető többek között az autója csomagtartójában tartotta az állatokat, de az udvarán egy ketrecben is összezárt hat kutyát. Egy másik férfi április elején kegyetlen módon egy fára felakasztotta a kutyáját, majd az állat tetemét ott hagyta a helyszínen. A bíróság elítélte állatkínzás miatt. Egy dél-koreai férfit 14 hónap börtönbüntetésre ítéltek hetvenhat macska megöléséért, ami az ázsiai ország egyik legborzalmasabb állatkínzási ügye volt az elmúlt években.

Egy 46 éves nő, akit Maria Consuelóként azonosítottak, a mexikói Pueblában lévő lakásában közel száz élő kutyát tartott - a rendőrök szerint a kutyák arra vártak, hogy megöljék őket. A nő elfogása előtt már állítólag legalább ötven kutyát mészárolt le, ledarálta a húsukat, és tacót készített belőlük, hogy eladja azokat egy helyi egyházi gyülekezetnek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!