Hintabalesetben meghalt egy 6 éves gyerek Olaszországban

Vágólapra másolva!
Meghalt egy hatéves kislány csütörtökön az észak-olaszországi Villongóban egy játszótéren néhány órával azután, hogy leesett egy hintáról és az eltalálta a fejét.
Vágólapra másolva!

A 6 éves Ritaj Lahma az észak-olaszországi Villongóban lévő játszótéren leesett egy hintáról, majd felállt és az eltalálta a fejét - írja a Mirror.

A gyerek az anyukájával volt a játszótéren, mint mondták, Ritaj volt a család szeme fénye.

 A mentők súlyos fejsérülésekkel szállították a kislányt a kórházba, ahol - minden erőfeszítés ellenére - nem tudták megmenteni az életét. 

A helyi ügyészség lefoglalta a hintát igazságügyi orvosszakértői vizsgálat céljából,

 szeretnék kideríteni, hogy az üzemeltetők a rossz karbantartás vagy a tervezési hiba miatt felelősségre vonhatók-e a lány haláláért. 

Korábban megmutattuk, milyen rémisztő videót készítettek a perui Ayacuchónál lévő Cabrapata-kilátónál, ahol egy turista kipróbált egy ahhoz hasonló szerkezetet, amelyet az űrhajósok kiképzésénél is használnak. A hinta azonban összetört, a férfi pedig lezuhant a szakadékba. Kórházba vitték, és valószínűleg csak azért élte túl a balesetet, mert a szerkezet, amibe becsatolták, megvédte a fejét.

A várpalotai kalapácshinta-balesetben is súlyosan megsérült egy ember 2017-ben, kis híján szörnyet halt. A fiatalember a Várpalotai Napokon kiesett a körhintából. Összesen 460 napot töltött kórházban, míg végül 2018 decemberében hazaengedték. 2020-ban már az eljegyzéséről adtunk hírt. 

Berlinben nemrég több mint száz méter magasan, egy szálloda tetején nyílt meg egy hinta, ahonnan az egész várost látni lehet. A 120 méter magasan lévő hintához egy szálloda 35. emeletére kel felmenni, és még onnan feljebb kell menni pár métert a tetőre. A látogatókat egy biztonsági hevederrel rögzítik, majd biztonságban hintázhatnak, miközben a lábuk alatt van az egész Alexanderplatz, és rálátnak az egész városra. Az új hinta Európában a legmagasabb. 

Ahogyan korábban megírtuk, Amszterdamban 100 méterrel a város felett lehet hintázni, ahonna csodás kilátás nyílik a városra. Az itt megnézhető videót a mexikói Su-Hem-tónál készítették, amely egy kútszerű karsztképződmény Méridánál. Egy turista ki akarta próbálni az ott felállított kötélhintát, de a mutatvány nem úgy sikerült, ahogy eltervezte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!