Lezuhant egy repülőgép az Egyesült Királyságban, a pilóta meghalt

Vágólapra másolva!
Egy chesterfieldi ipartelepen zuhant le egy kisrepülő, a baleseten a pilóta meghalt. A környéket lezárták a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Vasárnap egy Chesterfieldhez közel ipartelepen lezuhant egy kisrepülő. A balesetben a pilóta meghalt, más nem sérült meg. A pilóta családját már értesítették a balesetről. A rendőrök lezárták a környéket a helyszínelés idejére - írja a Daily Mail. 

Ahogy korábban megírtuk, egy kisrepülőgép a forgalmas angliai A419-es főútra zuhant le, az egyik szárnya letört, és a futómű is súlyosan megsérült. A repülőn két ember utazott, mindketten a helyi vitorlázórepülő klub tagjai. Az arra járók segítettek a két férfinek kiszabadulni a roncsok közül, akik túlélték a balesetet komolyabb sérülések nélkül, bár láthatóan sokkolta őket az esemény. 

Pénteken súlyos turbulenciába került a United Airlines Chicagóba tartó járata szerdán, ezért Tennessee-be irányították át. A United Airlines közleménye szerint a járat "rövid ideig tartó heves turbulenciát" tapasztalt szerda délután. A Szövetségi Légiközlekedési Hatóság szerint a legénység jelentette a Louisiana feletti súlyos turbulenciát, mielőtt biztonságosan leszállt volna a Memphis Nemzetközi Repülőtéren. A reptéren már a mentők várták az utasokat, egy embert kórházba szállítottak, hatot pedig könnyebb sérülésekkel elláttak.  

Nemrég beszámoltunk róla, hogy turbulencia miatt halt meg egy utas egy repülőn. A Singapore Airlines repülőgépét és utasait érte a szerencsétlenség. A légi közlekedés szempontjából a legviharosabb, turbulenciának leginkább kitett útvonalak között az első helyen szokás említeni a chilei fővárost, Santiagot a bolíviai Santa Cruz-zal összekötő útvonalat.

A múlt héten egy Craiova és London-Luton között közlekedő Wizz Air járat megszakította útját Budapesten, mert füst jelent meg a fedélzeten. A személyzet két tagja rosszullétre panaszkodott. Az Airbus A320-as, hajnali indulás után már Magyarország légterében repült, amikor a pilóták úgy döntöttek, hogy megszakítják az utat. A füst a légkondicionáló rendszeren keresztül jutott be az utastérbe, ezért a gép Kecskemét környékén fordult vissza, és 6:11-kor biztonságosan leszállt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A járaton 180 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!