Szemeteszsákból került elő egy kisfiú holtteste

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
Illusztráció
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
Az otthona padlásán egy szemeteszsákban találták meg június 27-én Columbusban Martion Wilder, 8 éves kisfiú holttestestét, akiről kiderült, hogy szörnyen alultáplált lehetett, ugyanis mindössze 15 kilót nyomott.
Vágólapra másolva!

Az anya, Lashanda Wilder és partnere nem vallották magukat bűnösnek a gyermek halálában, akiről a halottkémek megállapították, hogy elülső nyaki kompresszió okozta fulladásban halt meg - számolt be a Bors.

Martino Wilder amikor meghalt 124 centi és mindössze 15 kiló volt.

A kisfiú az alultápláltság mellett a szakértők megállapították, hogy a kiszáradást és tompa ütés által okozott traumát is elszenvedett. 

A jelentések szerint a rendőrség 2013 óta 13 alkalommal jelent meg a kisfiú otthonánál, családon belüli erőszak miatt, melyek során késelésre is sor került, emellett pedig a Franklin Megyei Gyermekszolgálat is rendszeresen foglalkozott a családdal.

A Crime Online szerint Lashanda Wilder-t a kisfiú anyját és a partnerét is gyilkossággal, holttesttel való visszaéléssel, bűncselekmény elkövetésével, gyermek veszélyeztetésével, valamint bizonyítékok meghamisításával vádolják.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk 

egy angol tinédzser addig rázott egy kisbabát, amíg a gyerek meghalt.

Az angol bíróság szerint Alesbrook - aki az eset idején kannabisz hatása alatt állt -  dühös lett, mert a négy hónapos Elijah nyugtalan volt és sokat sírt. A Sky News arról írt hogy a gyereket már ez előtt is több alkalommal bántalmazták.

A fiatal férfi erre felvette a gyereket és olyan erősen rázta meg, hogy agysérüléseket okozott a babának, amelyek később a gyerek korai halálához vezettek. A bíróság jelentése szerint Alesbrook borda- és végtagtöréseket is okozott Elijah-nak, aki körülbelül három nappal később 2022. január 5-én halt meg.

A férfi korábban tagadta a bűnösségét.

A gyerek édesanyja bűnösnek vallotta magát kétrendbeli gyermekbántalmazás vádjában, elismerte, hogy nem hívta időben a mentőszolgálatot, miután Elijah rosszul lett.

A nő egy nappal azelőtt, hogy Elijah kórházba került, egy videót küldött a Facebookon barátainak, amelyen az látszik, hogy a kisfiú lankadt karral, eszméletlenül fekszik, Shemwell tanácsot kért tőlük a fia állapotával kapcsolatban.

Az anya videóra vette azt is, amint Elijah a légzéssel küszködik, mielőtt január 2-án este hívta a mentőket, akik végül kritikus állapotban szállították kórházba a kisfiút, de az életét már nem lehetett megmenteni - írja a BBC.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!