Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Hold belép a Skorpióba, egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. Egy állatövi jegy sem hat annyira a nemi szervekre, mint a Skorpió. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

A Merkúr kvadrát Plútó hatására olyan témákról kezdeményezhetünk vitát, amelyek nem is annyira lényegesek. Másrészt szembekerülhetünk valakivel, aki a mi gondolkodásunkat próbálja kényszerpályára állítani. Próbáljunk lefaragni abból a vágyunkból, hogy másokra erőltessük saját gondolkodásmódunkat. Fordítsuk befelé elménket, hogy jobban megismerjük önmagunkat, és fejlesszük önismeretünket, fokozzuk tudatosságunkat.

Kíváncsi rá, mit hoz a jövő?Ha szeretné, minden reggel SMS-ben üzennek a csillagok! Ezen az oldalon rendelheti meg saját, személyre szóló napi horoszkópját SMS-ben!

A Vénusz ma trigonba kerül a Neptunusszal, ez egy nagyon harmonikus időszak mindenfajta kapcsolatban. Mások iránti érzékenységünk és megbecsülésünk kifinomultabbá válik. Kellemes, szórakoztató és talán álomszép időket élhetünk át. Ha most egy új szerelmi kapcsolat kezdődik, úgy fogjuk érezni, hogy megtaláltuk az Igazit - gyertyafény és virágeső kíséretében, semmi hibát nem találunk egymásban. Meg kell ugyan dolgoznunk maradandóságáért, de ha kezdjük is kapizsgálni, hogy újdonsült kedvesünk sem tökéletes, attól még nagyon romantikus lehet a kapcsolat. Úgy érezzük, hogy nagyon egymásra vagyunk hangolódva.

Délután a Hold szextilbe kerül a Merkúrral, számos lehetőség kínálkozik most a kommunikáció különféle formáira. Emberek közé kívánkozunk, hogy megvitassunk velük mindenféle témákat. Főleg olyanokkal keressük a kapcsolatot, akik iránt mély érzelmeket táplálunk, ugyanis könnyen ki tudjuk fejezni érzéseinket, és ezzel derűsebbé tehetjük napjukat. Vagy a magunkét, ha megértő hallgatóságra van szükségünk esetleges problémáink kitálalásához.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!