Vágólapra másolva!
A McLaren dobogójába került Lando Norris és Max Verstappen viaskodása a vasárnapi Egyesült Államok Nagydíjának utolsó köreiben. Az angol csapat első embere, Andrea Stella szerint a versenybírók indokolatlanul nyúltak bele a futamba és osztottak ki öt másodperc időbüntetést Norrisnak.

A vasárnap hajnali Egyesült Államok Nagydíja után Max Verstappen 51-ről 57 pontra növelte előnyét az egyéni világbajnoki címért folytatott harcban egyetlen valós kihívójával, Lando Norrisszal szemben. Tette ezt egy bírói döntős eredményeként, amely a verseny hajrájában 5 másodperccel büntette Norrist, amiért elhagyta a pályát a hollanddal vívott csata során.

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella felháborodottan nyilatkozott az eset után.

Véleményem szerint a versenybírók a motorsport egy gyönyörű pillanatába avatkoztak be teljesen fölöslegesen, mivel mindkét autó elhagyta a pályát és mindketten előnyt tudtak szerezni ezzel. Szégyen, amit csináltak, nekünk ugyanis ez a dobogónkba került.

 Egy olyan versenyen ráadásul, ahol végig türelmesek voltunk, még azok után is, hogy az első körben kiszorítottak bennünket a pályáról. Azt is elfogadtuk. Kimondom őszintén, a mi mostani helyzetünkben inkább nem fellebbezünk. Lezártuk ezt a történetet, már csak a következő versenyre koncentrálunk" - mondta az olasz sportvezető.

A 2024-es idényből még öt futam van hátra, a sorozatban negyedik vb-címére hajtó Verstappen előnye 57 pont Norrisszal szemben, míg a konstruktőrök versenyében 40 pont a McLaren előnye a Red Bull-lal szemben.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!