A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Olyan információkat vagy pletykákat hallhatunk ma, amelyek másokat negatívan festenek le, ezeket most ne vegyük nagyon komolyan, hiszen nincs alapjuk. Ezek alapján pedig veszélyes dolog bárkiről is véleményt alkotni önmagunk számára. Saját helyzetünket rosszul láthatjuk a mai napon, sőt arra is hajlamosak vagyunk, hogy saját magunk számára ideológiákat, meséket gyártsunk, csak azért, hogy ne kelljen felismernünk a valóságot. Üres ígéretekkel találkozhatunk a mai napon, ezért ezek alapján ne döntsünk semmilyen fontos dologban, várjuk meg a helyzet megszilárdulását.

Nehezen fogalmazzuk meg gondolatainkat, éppen ilyen nehezen értjük meg a környezetünkben élő embereket. Főleg érzelmeink terén sikertelen a kommunikáció. A mai napon ne valljunk senkinek szerelmet, mert lehet, hogy azt sem fogja érteni, hogy miről is beszélünk. Vagy ami még rosszabb, mögöttes okokat kutat vallomásunk mögött. Szorítkozzunk ma a racionális információk megvitatására, talán így nem keveredünk nagyobb bonyodalomba.

Barátság-horoszkóp sms-ben
Szeretnéd tudni, kivel tudsz leghamarabb egy hullámhosszra kerülni? Lehet, hogy mást vársz a barátodtól, mint amit adni képes? Küldj egy sms-t és mi segítünk!



A mai napon már talán kezdi érzékeltetni hatását a holnap egzakttá váló Nap-Hold szembenállás. Hiszen a Hold egyre jobban halad a Nappal való egzakt oppozíciója felé. Ma este gondolkodjunk el arról, hogy párunk milyen szerepet tölt be életünkben, és tudatosan készüljünk arra, hogy kivédjük a vele való konfliktusokat. Határozzuk el, hogy a holnapi napon türelmesek és megértők leszünk egymással.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!