A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Szeretet-igényünket nem biztos, hogy ki tudják elégíteni a környezetünkben élő emberek. Ugyanez fordítva is igaz, talán több odafigyelést várnak el tőlünk, mint amit mi nyújtani tudunk jelen állapotunkban. Nagylelkűek és adakozók kívánunk lenni embertársainkkal, de ha ezt ki akarják kényszeríteni belőlünk, mereven ellenállunk. Kis toleranciával, odafordulással talán megelőzhetjük a nagyobb vitákat. Bár a mai napon jobb, ha nem bonyolódunk vitákba.

A Hold még mindig a Bika csillagjegyben jár. Felhívnám a figyelmet a rossz, gondozatlan fogak problémájára. Ugyanis ennek a napnak ez is az aktualitása. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás alakulhatnak ki a rossz fogak miatt. Tehát mindenképpen látogassuk meg fogorvosunkat. A komolyabb, drasztikusabb beavatkozásokat azonban ne ezen a napon végeztessük el!

Sikerrel gondolhatjuk ma végig kiadásainkat, és rájöhetünk, hogy melyik területen költünk többet a kelleténél. Talán még olyan ötletünk is támadhat, amelynek segítségével, sokkal több pénzt kereshetünk.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!