A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Este már trigonban áll a Hold a Nappal. Ugyan még nem egzakt a konstelláció, mégis figyelmet érdemel. Hatására sikeresen megélhetjük női-férfi szerepeinket. Kiegyensúlyozott lesz a kapcsolat saját női- és férfi részünk között. Próbáljuk meg kreatívan kihasználni, hogy a mai napon könnyedén kapcsolatba kerülhetünk saját animánkkal/animusunkkal. Ha ez a kapcsolat harmonizálódik a mindennapi életben is, akkor óriási mértékben megnövekedhet problémamegoldó képességünk, hiszen olyan képességeinkhez férhetünk hozzá, amelyek eddig rejtve voltak saját magunk előtt, bennünk szunnyadtak.

Hétköznapi síkon párunkkal kellemes, konfliktusoktól mentes, egyetértésben töltött nap várható, olyan, amikor "minden a helyén van", nem bosszantjuk egymást feleslegesen. Szüleinkkel kapcsolatban is harmónia uralkodik bennünk, most igazán békében, hálásan gondolunk rájuk, negatív érzések nélkül.

A Hold még mindig a Bika csillagjegyben jár. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás alakulhatnak ki a fogak problematikájának következményeképpen. Tehát mindenképpen látogassuk meg fogorvosunkat. A komolyabb, drasztikusabb beavatkozásokat azonban ne ezen a napon végeztessük el!

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!