A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Van egy feladatunk van a mai napon: gondoljunk egy kicsit azokra az emberekre, akik egykor fontosak voltak számunkra, de ma már nincsenek jelen életünkben. Vagy azért mert már elhagyták ezt a földi világot, vagy pedig csak velünk szakadt meg a kapcsolatuk.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold trigonban áll a Neptunusz bolygóval. A mai napon érdemes előkeresni festékkészletünket, színes ceruzáinkat, pasztellkrétáinkat. Ha csak lehet, mélyedjünk el a művészetben, fessünk, rajzoljunk, mindegy, hogy mit csinálunk, csak alkotó munka legyen. Meg fogjuk látni, hogy gyönyörű alkotások kerülnek majd ki kezünk közül.

A másik fontos tevékenység, amire a mai nap alkalmas: az álomfejtés. Tehát már úgy keljünk fel reggel, hogy jegyezzük fel álmainkat. Hosszú távra irányt mutató tanácsokat találhatunk bennük. Régi problémáinkat, rendezetlen viszonyainkat magyarázhatják meg, adhatnak tanácsot feloldásukra.

A Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel átmossuk szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést. Vegyünk csalántea-kúrát.

A mai napon nemi szerepeinket éljük meg nehézkesebben, érvényben lehet a nemek háborúja. Délutánra azonban lenyugszanak a kedélyek, sokkal nyugodtabb hangulat lesz ránk jellemző.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!