Vágólapra másolva!
192 percig és 30 másodpercig tartott Patrick Roy kapott gól nélküli időszaka. A Colorado csodakapusa 52 év óta az első olyan portás akart lenni, aki négy, egymást követő meccsen nem kap gólt, ám olyasvalaki vette be a hálóját, aki addig még egyszer sem, senkinek sem az NHL-ben: Mikael Samuelsson, a Rangers újonca. S ha már egyszer sikerült - ráadásul emberhátrányból -, ütött még egyet a svéd srác. A Rangers utolsó kilenc meccséből nyolcadszor győzött, és vezeti a keleti főcsoportot.

Samuelsson csak "kvázi" újonc, egyrészt december 23-án már 25 éves lesz, másrészt tavaly játszott 4 meccset a San Jose Sharks csapatában - minden különösebb eredmény nélkül.

Royt egyébként a második harmad közepén, 8 perc 18 másodperc elteltével lehozta az edzője, és helyére a svájci Aebischert küldte, aki a hátralévő időben nem is kapott gólt, mind a 13, kapujára tartó lövést hárította. Előzőleg viszont Roy 18 lövésből ötöt beengedett.

A Rangers sikersorozatában döntő szerepet játszik a Fleury, Lindros, York-trió, amit a kezdőbetűk összevonásával elneveztek FLY-line-nak, azaz repülő sornak. Az utóbbi kilenc meccsen 18 gólt és 26 gólpasszt, azaz 44 pontot hoztak össze.

A Detroit folyamatosan ontja a gólokat, toronymagasan vezeti az NHL-t (pontokban is, nemcsak gólokban), és az első sor jobbszélsője, Brendan Shanahan beütötte karrierje 15. mesterhármasát, idén a másodikat.

Még nála is termékenyebb az idei év felfedezettje, Jarome Iginla, a Calgary barna bőrű csatára, aki 20 meccsen 18 gólt és 15 gólpasszt jegyzett, utolsó 14 mérkőzésén mindig szerzett legalább egy pontot, 17 gól és 11 assziszt megoszlásban. Őrület.

Eredmények:
New York Rangers - Colorado Avalanche 5-3
Gólütők:
Samuelsson 2, Fleury, Malahov, Ciger, ill. Reinprecht, Foote, Trepanier

Tampa Bay Lightning - Anaheim Mighty Ducks 3-2
G.:
Ylonen, Prospal, Clymer, ill. P. Kariya 2

Detroit Red Wings - Nashville Predators 6-3
G.:
Shanahan 3, Draper 2, Maltby, ill. Ronnind 2, Grimson

Montreal Canadiens - Boston Bruins 3-2
G.:
Perreault, Rucinsky, Dackell ill. Axelsson, Rolston

Ottawa Senators - Vancouver Canucks 3-0
G.:
Salo, Fisher, Alfredsson

Philadelphia Flyers - New Jersey Devils 3-3 (hosszabbítás)
G.:
Williams, Leclair 2, ill. Holik 2, Elias

Calgary Flames - Los Angeles Kings 5-5 (hosszabbítás)
G.:
Iginla 2, Savard, Nichol, Petrovicky, ill. Pálffy, Allison, Smolinski, R. Robitaille

Edmonton Oilers - St. Louis Blues 2-0
G.:
Brewer, Hecht

Phoenix Coyotes - Minnesota Wild 2-1
G.:
May, C. Lemieux, ill. Gaborik

A pontlista élcsoportja:
1. Jarome Iginla (Calgary) 33 pont (18, 15)
2. Brendan Shanahan (Detroit) 28 (16, 12)
3. Szergej Fjodorov (Detroit) 25 (10, 15)
4. Patrik Elias (New Jersey) 24 (13, 11)
5. Eric Lindros (N. Y. Rangers) 24 (12, 12)

Ch Gáll András

Korábban:

Roy lába előtt a liga

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!