Több mint kétórás tárgyalás után elutasította a BVSC óvását a vízilabda-szövetség versenybírósága: a vasutasok a Vasassal szemben 11-9-re elvesztett szombati bajnoki elődöntő után protestáltak, bírói műhibára hivatkozva.
A versenybíróság elnöke, Szentgyörgyi Ferenc azzal indokolta elutasító végzésüket, hogy a szabályok nem rendelkeznek egyértelműen arra az esetre (gól utáni holtidőben elkövetett szabálytalanság), amelyet a BVSC kifogásolt.
Délután Gém Zoltán, a BVSC szakosztályvezetője visszavonta a vasutas csapat fellebbezését. Ugyanakkor az elnökség a "furcsa bírói ítéletek" miatt vizsgálatot indít a találkozó két játékvezetőjével, Vajda Józseffel és Székely Zoltánnal, illetve a két ellenőrrel szemben.