Vágólapra másolva!
A Honvéd mellett a várakozásnak megfelelően a Vasas a másik döntős résztvevője a férfi vízilabda ob I rájátszásának, miután a piros-kék együttes 11-3-ra verte elődöntős riválisát, a Ferencvárost szombat este a Népligetben.

elődöntő, 2. mérkőzés:
Jégcsillag-FTC - Vasas-Plaket-Euroleasing 3-11 (2-3, 0-2, 0-4, 1-2)
gól:
Weszelovszky 2, Tóth L. 1, illetve Steinmetz Á., Mátyás, Varga D. 2-2, Varga Zs., Steinmetz B., Vindisch, Hesz, Varga T. 1-1

Az első negyedben még tartani tudta magát a Ferencváros a jóval esélyesebb, és a zöld-fehérekre kétszer az alapszakaszban, illetve két napja az elődöntő első összecsapásán egyformán vereséget mérő Vasas ellen, a folytatásban azonban az angyalföldi alakulat érvényesítette nagyobb tudását. Jellemző, hogy a harmadik, egyben utolsó FTC-gól négyméteresből, 2-9-es állásnál született meg az utolsó játékrészben.

A Vasasban ezúttal az olimpiai bajnok Kósz helyett Németh Zsolt védett, a mezőnyjátékosok közül pedig hiányzott az alapszakasz gólkirálya, a világbajnok Madaras Norbert.

rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:
UTE-Taxi 2000 - OSC-British Knights 13-8 (3-1, 4-3, 3-2, 3-2)
az állás:
1-0, a párharc két győzelemig tart.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!