Vágólapra másolva!
Második mérkőzését is elveszítette a Debreceni Vadkakasok férfikosárlabda-csapata az ULEB-kupában, a görög PAOK után ezúttal a német Alba Berlin nyert 92-85-re a Főnix-csarnokban.

eredmény, ULEB-kupa, 2. forduló
Debreceni Vadkakasok - Alba Berlin (német) 85-92 (27-27, 16-23, 21-23, 21-19)
pontszerzők:
Lee 24/15, Szendrei 17/3, Trummer 11/9, Toya 10/6, Horváth 8/6, Lóránt 8, Tóth 3/3, Bukva 2, Wylie 2, illetve Stanojevic 23, Tein 23/15, Wright 13, Brown 10/3, Mamic 9/3, Garris 5/3, Demirel 5/3, Szewczyk 4

Kisebb szimpátiatüntetéssel kezdődött a mérkőzés, a Főnix-csarnokban a hazai szurkolók két transzparensen a hét elején menesztett/lemondott Ráthonyi Tamás nevét emelték magasba. A kispadon már az egykori NBA-sztár, Robert Reid ült, aki szolid bakival mutatkozott be: a pályára felálló kezdőötös ugyanis nem egyezett meg a jegyzőkönyvbe beírt névsorral, így Trummer állt fel a kezdéshez, akit két másodperccel később lecseréltek.

Gyorsan beindult a pontgyártás, a vendégek szerb-montenegrói centere, Stanojevic palánk alatt jól használta ki magasságát, ezt a Debrecen triplákkal próbálta ellensúlyozni: az első negyedben hét hárompontossal jelentkezett a csapat, Lee egymaga négyet dobott!

16-18-nál időt kért Reid, ám a Berlin öttel elhúzott, a hajrát azonban a Vadkakasok bírták jobban, s az első 10 percet 27-27-re hozták.

Nagyon idegesen kezdte a második negyedet a hazai együttes, nem jöttek be a távoli dobások, Wylie kihagyta a büntetőket, 35-31-es hátránynál Reid ismét elérkezettnek látta az időt, hogy Szendrei tolmácsolásával megossza észrevételeit a játékosokkal. A helyzet azonban nem változott, 35-40-nél ismét az amerikai szakember kért időt, s támadásbeli változtatást talált ki.

Szendrei két büntetője után a pályára lépő Tóth Gábor triplát szórt, ám váltottak a németek, Tein kétszer is átdobta távolról a debreceni zónát, így a félidőre 50-43-ra nőtt az Alba-előny.

Szendrei két kosarával jöttek ki az öltözőből a csapatok, ám Tein, illetve Wright duplán válaszolt (47-58). 65-55-nél Szendrei megkapta negyedik személyijét, Reid leültette az addigi legeredményesebb, 17 pontnál járó játékosát. A Svájcból hazatérő játékos szerepét ekkor Lee és a fiatal Lóránt vette át, a Trevisótól kölcsönben lévő center kétszer is támadólepattanót szedett, s pontokat dobott (62-71).

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Dühöngve kért időt az 1986-ben még játékosként világbajnoki aranyat szerző vendégmester, Emir Mutapcic, a német gárda pedig 64-73-as előnnyel fordult az utolsó tíz percre.

A negyedik negyedet Trummer két triplája vezette be, ám miután Wylie csak a 34. percben szerezte első pontját (úgy, hogy addig már huszonhárom percet töltött a pályán), Bukva sem remekelt, így már nem lehetett megszorítani a rutinos ellenfelet.

Szűk három és fél perccel a vége előtt ugyan felcsillant a remény, Horváth és Lee dupláival 85-79-re felzárkózott a Debrecen, Stanojevic és Tein is kipontozódott, végül az Alba Berlin 91-85-re nyert, s második győzelmét szerezte az ULEB-kupában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!