Vágólapra másolva!
Alig ért véget a 2004-2005-ös kézilabdaszezon, Magyarországon és Európa-szerte megkezdődött a felkészülés a következő idényre. Összeállításunkban a magyar nőikézilabda-bajnokság eddigi átigazolási hírei mellett kitekintünk a kontinens másik három ligájára - Dániába, Németországba és Franciaországba - is.

Bár francia források szerint lehetséges, hogy távozik a Dijon nőikézilabda-csapatának magyar légiósa, Turtóczki Ágnes, a jövő évi bajnokságban Szabó Krisztina (Nimes) és Pőcze Judit (Besancon) révén két újabb magyar kézilabdázó próbál majd szerencsét. Bár a 2005-2006-os szezon előtt akad még kérdőjel bőven.

Egyelőre azt sem lehet tudni, milyen csapatok alkotják majd a francia nőikézilabda-bajnokság élvonalát. A Division 1 tizenkét fős mezőnyéből eredetileg a Mios és az Aunis gárdája esett ki, míg a másodosztályból a Saint Cyr/Mer, valamint a Bégles együttese jutott fel.

A hírek szerint azonban elképzelhető, hogy a 10. helyen végző, s gólkülönbséggel éppen csak bennmaradó Toulon egyesül a Saint Cyr/Mer csapatával, így viszont a másodosztály harmadik helyezettje, a Lyon is élvonalbeli tagsághoz juthat.

Hogy még mindig ne legyen minden egyszerű: a pénzügyi gondokkal küzdő Toulon mellett a bajnok Metz és az ezüstérmes, kupagyőztes Besancon financiális helyzete sem rózsás, emiatt a francia szövetség vizsgálatot kezdeményezett, amelynek idejére kizárta a két csapatot az átigazolásokból.

A Metz és a Besancon természetesen fellebbezett, s szombaton benyújtotta a hivatalos papírokat is. A hírek szerint júliusnál előbb nem születik döntés, addig kérdéses, a két legjobb klub egyáltalán szerepelhet-e a 2005-2006-os bajnokság élvonalában.

Átigazolási összeállításunkban ennek ellenére figyelembe vettük a Metz és a Besancon terveit is

Francia átigazolási körkép (2005-2006)
Angouleme
távozott:
Chebbah (Besancon), Moukila (?), Itoua (Mios), Sababady (Issy les Moulineaux), Gawarcka (visszavonul)
érkezett: -

Besancon
távozott:
Katkova (visszavonul, ?), Delattre (visszavonul, ?), Delerce (visszavonul, ?)
érkezett: Chebbah (Angouleme), Bouveret (Toulon), Limale (?), Pőcze (Spartacus)

Dijon
távozott:
Heim Saeboe (Norvégiába), Riol (Issy les Moulineaux), Janes (Metz), Turtóczki (Esbjerg)
érkezett: Kleiber (St-Cyr), Marzouk (Nimes), Revil (Lyon), Jelic (Toulon)

Fleury les Aubrais
távozott:
Vasilcan (?), Kuplevic (?), Jouzeau (?)
érkezett: Signate (Le Havre), Goudjo (Toulon)

Yutz
távozott:
Begue (visszavonul), Cozma (visszavonul)
érkezett: Dracosu (Ronániából), Nowak (Le Pouzin)

Le Havre
távozott:
Signate (Fleury), Darjan (Issy les Moulineaux), Leroy (?)
érkezett: Vaskova (Tatran Bohunice), Simerska (HC Zlín), Pommié (Lyon), Gerbron (Octeville)

Mérignac
távozott:
M. Nielsen (Dániába), A. Atchehoun (Bégles), A. Rouquette (St Cyr /Mer), Lipovka (Abbeville)
érkezett: S.Legenty (Mios) , D. Bellaud (Poitiers)

Metz
távozott:
Cerna (?), Lannes (visszavonul v. Lyon, ?), Cendier (visszavonul), Nitescu (?), Lerus Orfevres (?)
érkezett: Janes (Dijon),

Nimes
távozott:
Dudziak (visszavonul), Marzouk (Dijon), Benga (St-Cyr), Horenciuc (Romániába)
érkezett: Szabó Krisztina (Hódmezővásárhely)

Toulon
távozott:
Goudjo (Fleury), Bouveret (Besancon), Dezert (visszavonul)
érkezett: -

Saint Cyr/Mer
távozott:
Kleiber (Dijon)
érkezett: A. Rouquette (Mérignac), Benga (Nimes)

Lyon
távozott:
Revil (Dijon), Pommié (Le Havre), Keyhrian (La Motte Servolex)
érkezett: Fanta (Le Pouzin)

Bégles
távozott:
-
érkezett: Cano (Elda Prestigio), A. Atchehoun (Mérignac), Ruiz (?), Faust (Mios)

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!