Vágólapra másolva!
Komoly tornával készül az ünneplésre a szegedi kézilabdasport a hétvégén: a Tisza Volán SC-Pick Szeged egyesülete 35 éve alakult és a csapat 30 éve jutott fel az NB I-be. A klub így megrendezi a Volán-kupát, amelyre a házigazda szegediek mellett a bajnok MKB Veszprém, a horvát RK Zagreb, illetve a szlovák Tatran Presov kapott meghívást.

Egy évtizede nem volt olyan rangos kézilabdatorna Szegeden, mint amilyet pénteken és szombaton rendeznek a szervezők. Az egyesület alapításának 35. évfordulóján egyben azt is ünneplik a Tisza-parti városban, hogy harminc évvel ezelőtt jutott fel a csapat az NB I-ben.

A Volán-kupa elnevezésű eseményre a házigazda Pick Szeged mellett három, Bajnokok Ligája-résztvevő csapat is meghívást kapott, így a szlovák Tatran Presov mellett az MKB Veszprém, illetve az RK Zagreb is pályára lép.

"Azért fontos valamennyi résztvevő számára ez a torna, mert minden szakember képet kap arról, hogy a bajnoki rajt előtt milyen felkészültségi állapotban vannak a játékosok, mennyire sikerült az újonnan igazoltakat beilleszteni a csapatba" - mondta Kovács Péter, a Pick Szeged mestere a Délmagyarországnak.

A napi belépő, amely két mérkőzésre szól, 1500 forintba kerül.

a Volán-kupa programja
péntek
17.00: MKB Veszprém - RK Zagreb
19.00: Pick Szeged - Tatran Presov.

szombat
16.00: az első napi vesztesek összecsapása
18.00: az előző napi győztesek mérkőzése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!