Vágólapra másolva!
Nehéz és legyőzhető ellenfeleket is kaptak a nőikézilabda EHF-kupában és KEK-ben érdekelt magyar csapatok.

Az EHF-kupában a Dunaferr az orosz Rosztov Donnal, a Debrecen a román Zalauval, a Kiskunhalas pedig a szlovén Celeia Zalec csapatával került össze a keddi, bécsi sorsoláson. Előbbi két magyar együttes idegenben, a nemzetközi porondon újoncnak számító Kiskunhalas pedig otthon kezd. A KEK-ben a Cornexi-Alcoa-HSB Holding szintén hazai pályán nyit a román Oltchim Valceával. A párharcokat januárban rendezik.

Kocsis Erzsébet, a Dunaferr ügyvezetője igazgatója nem örült a sorsolásnak: "Ebben a körben a Rosztov a legnehezebb ellenfél. Erős, félelmetes otthon és okosan játszik idegenben, ráadásul sokat kell utazni, ami növeli a kiadásokat."

Zsiga Gyula, a Kiskunhalas vezetőedzője nem volt elégedetlen: "A szlovén csapatokat illetően a Krim Ljubljanán kívül bárki legyőzhető. Fiatal csapatom számára fontos, hogy több nemzetközi mérkőzésen játsszon, és esély van arra, hogy jól szerepeljen a kicsit ismeretlen Zalec ellen."

Bíró Imre, a Debrecen trénere szerint két szempontból is kedvező, hogy a Zalau (Zilah) lesz az ellenfél. "Szakmai szempontból érdekes, hogy a rivális meggyengült, mert híres edzőjük, Tadic több játékossal együtt éppen a Cornexi ellenfeléhez, a Valceához távozott. Másrészt Zilah kétórányi buszútra van tőlünk, így gazdaságilag sem járunk rosszul."

Szabó Edina, a Cornexi vezetőedzője szerint a lehető legerősebb csapatot kapták a bécsi sorsoláson: "A Valcea nagyon erős, több válogatott játékosa van. Azt tudomásul kell venni, hogy kit kaptunk ellenfélnek. Most a bajnokságban vannak komoly feladataink, és amikor arra kerül az idő, felkészülünk a Valcea ellen. Nem tudom, hogy csapatomnak mi a jobb: ha erős csapat ellen játszik, és akkor a játékosokból a maximum kihozható, vagy pedig papíron gyengébbel találkozik, és talán nem tud megfelelően felpörögni."

Női EHF-kupa, a 16 közé jutásért:
Rosztov Don (orosz) - Dunaferr
Zalau (román) - Debrecen
Kiskunhalas - Celeia Zalec (szlovén)

Női KEK, a 16 között:
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Oltchim Valcea (román)

játéknapok: január 6/7. és 13/14.

A női Bajnokok Ligája 16-os főtáblájának - ahol a Győri Audi ETO KC, valamint a vasárnap a román Rulmentul Brasovot búcsúztató Budapest Bank-FTC is szerepel - sorsolását vasárnap rendezik Viborgban.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!