Vágólapra másolva!
Hétfői bejelentés szerint megalakult a Dunaújvárosi Jégkorong Kft., amely a jövőben működtetni fogja a város csapatát. z együttes szereplésének feltételeit korábban biztosító DAC Jégkorong Kft. június elején közölte, hogy a továbbiakban nem tudja állni a költségeket, ezzel pedig veszélybe került a dunaújvárosi felnőtt jégkorongsport léte.

Az akkori bejelentést követően 12 játékos hagyta el a klubot, így a DAC-Invitel "maradéka", illetve a Dunaferr junior bajnok játékosai alkotják majd az új csapatot. Az újonnan alakult kft-nek egy magánszemély - Azari Zsolt -, illetve egy walesi-magyar sportmenedzser cég - a Celtic Hungarian Kft. - a tulajdonosa.

A játékosokkal kedden kezdődnek meg a tárgyalások a szerződésekről. Az elképzelések szerint három külföldi jégkorongozóval erősítik majd meg a csapatot. A vezetőedzői feladatokat a szlovák Vladimir Matejov látja el. A felkészülést augusztus 7-én kezdi meg az együttes.

Korábban felmerült, hogy a magyar junior válogatott - amelynek gerincét éppen a dunaferres fiatalok adják - indul dunaújvárosi székhellyel a bajnokságban, a kedvező fordulattal azonban megoldódni látszik a helyzet.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!