Azért amikor 59-54-re elment a Valencia, hét perccel a meccs lefújása előtt, egy kicsit ideges lettem. Kértem is gyorsan egy időt, megmondtam a lányoknak, nyugodjanak meg, mert ők a jobbak, az nem lehet, hogy ne kerüljünk be az Euroliga négyes döntőjébe. Bekerültünk. 79-70-re legyőztük a Ros Casares Valenciát, az utolsó hét percben Diana Taurasi és - végre! - Marina Karpunyina hozta a mérkőzést, és most már hivatalosan is készülhetünk - hová is?
Úgy hallom, Salamanca a legesélyesebb rendező, de mi is - azaz Sabtaj - beadjuk a pályázatot, meg természetesen Jekatyerinburg is. Hétfőn dönt a FIBA Europe a helyszínről. Nekem majdnem mindegy, hogy hol lesz, csak ne Jekatyerinburgban...
Persze ne szaladjunk el olyan gyorsan a szerda esti mérkőzés mellett. Komolyan mondom, nem az én idegeimnek valók ezek a ki-ki meccsek. Nem normális az a küzdelem, ami a pályán folyt. Gyilkos védekezés mindkét oldalon, test-test elleni küzdelem ebben a - Dr. Naismith által kontaktus nélkülinek megálmodott - játékban. Elképesztő ritmusban kosárlabdázott a Valencia, ennek megfelelően mi is, többnyire mi vezettünk, de olykor ők is, és - ismétlem - végre Karpunyina is jól játszott. Bevágott egy triplát a hajrában, meg a létfontosságú büntetőket, pont ennyi kellett a győzelemhez.
Mert bizony a többi orosz egyetlen pontot sem hozott, Oszipova és Scsogoljeva sajnos továbbra is használhatatlan, gyakorlatilag nincs centercserém, pedig a szezon elején úgy látszott, a négyes és az ötös poszton bivalyerősek vagyunk a Fowles, Jackson, Oszipova, Scsogoljeva rotációnkkal.
A meccs után Sabtaj elmondta nekem, hogy szerinte mivel nyertünk. Az egyik az - közmondásos szerénységem már-már megtiltja, hogy leírjam, de hát tudják, a főnök szava szent - én személyem, a másik pedig egy bunyó, ami Lauren Jackson és Delisha Milton között robbant ki a pályán. Ott és akkor Lauren megmutatta, ki az úr a háznál, ugyan kapott egy-egy technikait mindkét hölgy, de utána Jackson egészen másképp kosarazott.
Amúgy Delisha is tündéri hölgy, a mérkőzés után elbeszélgettünk, kérdezte, hogy miért hagytam ott Pécset, meg miegyéb.
A spanyolok játékáról még annyit, hogy a fizikai provokáción alapul, azt viszont remekül csinálják, és van tíz-tizenkét egyforma játékosuk. Nekem most van négy-öt, legfeljebb hat.
De az a kevés, aki van, az zseniális. Szerdán például Sylvia Fowles. A büntetőterületen belül mindenkit legyalult - szabályosan -, nem tudták tartani. Sose tudják...
El is neveztem a festék királynőjének.
Milyen érdekes: amikor megérkeztem Vidnojéba, sokan azt kérdezték tőlem, bírok-e majd a megasztárokkal. Most, öt hónap elteltével azt kell mondanom, nekik köszönhetem, hogy ilyen jól érzem magam Moszkvában. Csodálatos emberek, Birddel, Taurasival, Fowlesszal, Jacksonnal szinte testvéri a kapcsolatom, olyan jókat beszélgetek velük, hogy azt remélni sem mertem. Szerdán este is bementünk a 122-esbe - ez az elnök protokollszobája -, iszogattunk, dumálgattunk egy kicsit, aztán hazamentünk.
A legfurcsább az egészben, hogy a közönség is. Amikor vége lett a mérkőzésnek, és benn voltunk a Final Fourban, szép decensen megtapsoltak, aztán hazamentek. Semmi ünneplés, őrület, pályára berohanás, mint most Sopronban vagy korábban Pécsen.
Úgy látszik, mindenhez hozzá lehet szokni. Most döbbentem rá, hogy itt, Vidnojéban a rendkívüli a megszokott, a bravúr a kötelező.
Utána hazamentünk, Szása, az egyik másodedzőm velem tartott, Magdival, s néhány moszkvai magyarral - meg Tiffán Imre barátommal... - ünnepeltünk tovább. De csak visszafogottan - úgy látszik, a közönség stílusa kezd átragadni rám...
Magdi egyébként még hétfőn elment a gyerekekkel a városba, tudják, február 23-as az Army Day, ami régen a Vörös Hadsereg Napja volt. Annak idején felvonultak az atomrakéták a Kreml előtt, most 2000 őskommunista, 1000 liberális demokrata és 200 tiszt akart felvonulni, Garri Kaszparov vezérletével. Őket 4100 rendőr várta, azaz 4100:3200 arányban győztek a rendfenntartók, lezárták a Vörös teret, így Kaszparov egy mellékutcában volt kénytelen elmondani a beszédét, amely arról szólt, hogy Putyin nélküli Oroszországot akarnak...
Nem biztos, hogy ők vannak többségben.
Szombaton Kurszkban játszunk bajnokit, elhatároztam, hogy kimegyek a csatamezőre, megnézem a történelem legnagyobb tankütközetének helyszínét. Talán találok egy-két repeszdarabot, hazaviszem Józsa Béla történész barátomnak.
Ő úgyis csak az Ardennekbe szokott kijárni, gyűjteni, meg legfeljebb a Caen melletti Omaha Beachre...
Most már csak azért szurkolok, hogy Szpartak-Sopron döntő legyen az Euroligában. Olyan eredménnyel, amely mindenkinek megfelel...