Nyert a Miami Heat az Oklahoma City Thunder vendégeként csütörtökön az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjének második mérkőzésén, ezzel egyenlített a párharcban. A Miami 100-96-ra nyert az Oklahoma vendégeként.
A döntő keddi, 105-94-es oklahomai sikerrel zárult nyitányát követően a 2006 után második bajnoki címére hajtó Miami 18-2-vel kezdett, így a házigazdák - akik első 12 kísérletükből 11-et elrontottak - futhattak az eredmény után. Az idény legjobbjává választott LeBron James vezette Heat a folytatásban magabiztosan tartotta a különbséget, ráadásul a nagy trióból ezúttal Dwyane Wade és Chris Bosh is remekelt, így a nagyszünetben 43-55 volt az állás.
Az elmúlt három idény mesterlövésze, Kevin Durant a térfélcsere után is hiába szórta a kosarakat, a Thunder, amely egyetlen aranygyűrűjét még Seattle SuperSonics néven szerezte 1979-ben, a lepattanócsatában 40-36-ra, a palánk alatti találatok szempontjából pedig 48-32-re alulmaradt. A tavaly döntős floridaiak a hajrában majdnem leadták előnyüket, de 96-98-nál Durant dobása lecsorgott a gyűrűről, így az OKC a meccs mellett hazai veretlenségét is elvesztette a rájátszásban (9-1).
Folytatás magyar idő szerint hétfőn hajnalban, a következő három összecsapásnak Miami ad otthont.