Férfi Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, E csoport, Hannover:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Radnicki Kragujevac (szerb) 21-2 (4-0, 6-0, 5-1, 6-1)
a Szolnok góldobói: Varga Dénes 4, Mezei, Varga Dániel 3-3, Jansik Sz., Younger, Kis G., Mitrovic 2-2, Madaras, Vámos, Aleksic 1-1
A Szolnok pénteken a montenegrói Budvát győzte le 19-5-re, vasárnap pedig a házigazda Hannoverrel találkozik.
"Hasonlóan a pénteki meccshez, magabiztosabb győzelmet arattunk, mint vártam. Hat-hét gólt gondoltam előzetesen a két csapat között, nagyobb ellenállásra számítottam" - értékelt a Waterpolo.hu-n Cseh Sándor vezetőedző.
Az első két negyedben nagyon jól, koncentráltan játszottunk, 10-0-ra vezettünk, ennél többet nem is lehet elmondani a mérkőzésről.
Hiába volt eddig szerb és montenegrói ellenfelünk, az tisztán látszik, a riválisok közül a Hannover a legerősebb. A három német válogatott mellett kilenc jó légiósa van, azaz a vasárnapi mérkőzés keményebb lesz, már csak erre készülünk."
Az OSC a hajrában háromgólos hátrányt ledolgozva végül döntetlent játszott a Bresciával.
Az olaszok három perccel a vége előtt 8-5-re vezettek, de egy perc sem telt el, amikor már csak egy gól volt a különbség a két gárda között. Az újbudaiak végül Salamon Ferenc értékesített ötméteresével egyenlítettek.
BL, 2. selejtezőkör, D csoport, 2. forduló:
Brescia (olasz) - A-Híd-OSC-Újbuda 8-8 (0-1, 1-1, 4-3, 3-3)
a magyar csapat gólszerzői: Salamon 3, Bátori 2, Hegedüs, Brguljan, Kovács G.
Ebben a szakaszban négy négyes csoportban küzdenek a csapatok.
Az első két helyezett jut a BL harmadik körébe,
ahol az elsőket sorsolják majd össze a másodikakkal,é s e négy pár oda-visszavágós csatájának a győztese kerül fel a főtáblára, a nyolc kiemelt - köztük a ZF-Eger - mellé. A mérkőzések ott már két hatos csoportban zajlanak majd, és a sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger részvételével.