Amit a budapesti pólóvébéről tudni kell
![A riói olimpián ötödik helyen végzett magyar férfi vízilabda-válogatott pólóválogatott](https://cdn.origo.hu/2023/12/ursrnqSx7mD6qwc8MP5vz50CFD3FfSuqHDX7jzYGReo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5Y2Q2MmFjZjI1MjQ2ZDg5ZTk0MDFkNGRhOTc2NjJh.webp)
A vb hivatalos honlapjának szerdai beszámolója szerint az ünnepélyes esemény 16.30-kor kezdődik majd a fővárosi Sofitel Hotelben, ahol a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetőin kívül a résztvevő nemzetek képviselői is ott lesznek.
A teljes mezőny ugyan még nem ismert, mivel a férfiaknál az amerikai kvalifikációs torna egyelőre nem zajlott le, de a FINA már összeállította az előzetes erősorrendet, amely alapján zajlik majd a sorsolás. A férfiaknál a magyarok a második kalapba kerültek, míg az Európa-bajnok női válogatott az elsőből várhatja a sorsolást.
A négy csoport első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a harmadikokkal játszanak majd keresztbe, és a győztesek folytathatják szereplésüket a legjobb nyolc között.
A férfimezőny tagjai kontinensek szerint:
Afrika: Dél-afrikai Köztársaság
Amerika: Egyesült Államok, illetve két válogatott a kvalifikációs tornáról
Ázsia: Japán, Kazahsztán
Európa: Horvátország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Montenegró, Oroszország, Szerbia
Óceánia: Ausztrália
A férfiak kalapjai:
1. kalap: Szerbia, Horvátország, Olaszország, Montenegró
2. kalap: Egyesült Államok, Magyarország, az amerikai kontinens kvalifikációs tornájának egyik továbbjutója, Görögország
3. kalap: az amerikai kontinens kvalifikációs tornájának másik továbbjutója, Spanyolország, Oroszország, Ausztrália
4. kalap: Dél-Afrika, Japán, Kazahsztán, Franciaország
A női mezőny a kontinensek szerint:
Afrika: Dél-afrikai Köztársaság
Amerika: Egyesült Államok, Kanada, Brazília
Ázsia: Kína, Japán, Kazahsztán
Európa: Spanyolország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Oroszország
Óceánia: Ausztrália, Új-Zéland
A nők kalapjai:
1. kalap: Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország, Magyarország
2. kalap: Spanyolország, Ausztrália, Kanada, Hollandia
3. kalap: Brazília, Görögország, Franciaország, Új-Zéland
4. kalap: Dél-Afrika, Japán, Kazahsztán, Kína