Görbicz Anita kezdőként kapott szerepet a győri csapatban és már félidőre 17-8-ra vezetett a Bajnokok Ligája címvédője. A győriek beszámolója alapján a mérkőzés csúcspontját a második félidőben a csapatkapitány, Görbicz Anita 2000. magyar bajnoki találata jelentette.
Görbicz egy lerohanás utáni cunderrel szerezte meg a történelmi találatot, ami után a közönség vastapssal ünnepelte a játékost. A Győr végül 39-25-re nyert.
„Nem sejtettem, hogy közel 2000 gólnál járok, így egy kissé el is érzékenyültem, de természetesen büszkeséggel tölt el. Az első félidő elején elég pontatlanok voltunk, nehezen melegedtünk be támadójátékban, de a védekezés remekül működött. Úgy gondolom, jó ütemben haladunk, várjuk már a BL-mérkőzéseket" – mondta Görbicz a lefújás után a győrieknek.