Fazekas Nándor Kecskeméten született, ott tanulta meg a kézilabda alapjait. Sorra járta a csapataival az utánpótlástornákat, az úttörő olimpiákat, de érmet igen ritkán sikerült szereznie.
„Korsós Miklós, a nevelőedzőm látta, hogy mennyire magas gyerek vagyok, így először átlövőként szerepeltetett, később kerültem a kapuba, ez úgy tűnik, jó döntés volt. Nem igazán voltunk sikeresek a tornákon, Veszprém és Szeged már akkor is fellegvárnak számított, de Tatabányán is, Dunaújvárosban is jó kézilabdázókat neveltek. Ennek ellenére nekem általában jól ment a védés, és az akkori veszprémi szakemberek, a legendás Kiss Szilárd és Joósz Attila a bakonyi városba csábítottak. Eljöttek hozzánk, hogy megbeszéljük a részleteket.
Nagyon meg voltam illetődve, mikor az általam csak a tévében látott és rendkívül tisztelt Joósz ott ült a kanapénkon, és próbált győzködni, hogy igazoljak át.
Nem is gondolkoztam sokat, ha a Veszprém hív, akkor menni kell. Az első időszakban játszottam mindenféle korosztályos utánpótláscsapatokban, és Balatonfüreden az NB I/B-ben a felnőttek között is szerepelhettem. Később elkerültem kölcsönbe egy szezonra a Dunaferrhez, ahol többek között Rosta Miklós, Tóth Edmund, Kemény József játszottak. Elég jól ment a védés, és a teljes csapat jól szerepelt, abban az idényben a Veszprém mögött egy ponttal lemaradva lettünk másodikok a bajnokságban" - mesélt a kezdetekről a 237-szeres válogatott kapus.
Fazekas a dunaújvárosi kölcsönjáték után visszatért Veszprémbe, ahol régi példaképével, Szathmári Jánossal kellett megosztoznia a játékperceken, de mellette Éles József, Gulyás István, Csoknyai István és Sótonyi László is sokat segített neki a beilleszkedésben.
Alázattal álltam a játékhoz, és jól tudtam focizni.
Ez a két dolog sokat segített a beilleszkedésben" - mesélt a legendás lábteniszcsatákról.
Szathmári után a fiatal Sterbik Árpád érkezett a veszprémi csapathoz a kapuba. Az újvidéki kézilabdázó szinte ismeretlenként igazolt az akkori Fotexhez, de a szakvezetés és a szurkolók is érezték, hogy egy nem mindennapi játékos áll a csapat kapujában.
„Eszméletlen volt, amiket művelt a kapuban, minden meccsen bizonyította, hogy mennyire jó játékos. Láttam én is, hogy miket csinál a pályán, de éreztem magamban is azt, hogy többre vagyok képes. Nem akartam csak párszor beugrani a kispadról. Már a válogatott tornákon jó kapcsolatot alakítottam ki egy menedzserrel, aki mondta, ha el akarok igazolni Veszprémből, szóljak, és fog találni megfelelő csapatot a Bundesligából. Így kerültem Németországba, a Nettelstedt-Lübbecke csapatához" - mondta Fazekas a csapatváltásról.
Két évet játszott az északnémet egyesületnél a magyar válogatott kapus,
majd az akkor sztárcsapatnak számító Gummersbach igazolta le, ahol olyan világklasszisokkal játszhatott együtt, mint a későbbi veszprémi Momir Ilics,
vagy a francia válogatott tagjaként a magyar nemzeti csapat orra alá sok borsot törő Daniel Narcisse. Abban az időszakban a Bundesliga messze kiemelkedett az európai férfi kézilabda-bajnokságok közül, és a Gummersbach az elit mezőnyben is az első négy között végzett a hazai pontvadászatban.
„Mocsai Lajossal, a Veszprém akkori edzőjével többször is értekeztem a kinti időszakban, és gyakran beszéltünk arról, hogy visszatérjek a bakonyiakhoz. Császár, Gulyás Peti, a két Iváncsik már ekkor a Veszprém tagjai voltak, megegyeztünk, hogy 2009 nyarán én is visszatérek. Nem volt azonban egyszerű a helyzet. A Cozma-tragédia során megsérült Ivan Pesics, a csapat veszprémi kapusa, és Hajnal Csabáék tárgyaltak a Gummersbachhal, hogy engedjenek el fél évvel hamarabb. Ez nem jött össze, de 2009 nyarán végül újra a Veszprém játékosa lettem" - emlékezett a visszatérésére Fazekas.
Nehéz időszak következett a Veszprém számára. A Cozma-tragédia hatásai sokáig érződtek a csapaton. Fazekas számításai sem jöttek be teljesen, Dejan Periccsel kellett a kapus játékperceket megosztani.
„Ő egy remek sportoló, egy nagyon jó kapus. De ott van az érem másik oldala is, hogy vérbeli szerb mentalitása volt. Ha nem ment a védés Pericsnek, ő akkor sem jött le.
Konfliktuskerülő ember vagyok, nem álltam bele az akkori vitákba. De ezt ez cseppet sem bánom.
Ha egy csapaton belül jó a kapusok között a kémia, akkor szólunk egymásnak, vagy az edzőnek, hogy ez ma nem megy. Abban az időben ez nem működött. Később jött Alilovic és Ortega edző, akkor már többet tehettem hozzá a meccsekhez, az volt a rendszer, hogy felváltva védtünk" - mondta az utolsó veszprémi időszakról a 237-szeres válogatott kapus.
Fazekas a magyar válogatottal kétszer játszhatott olimpiai elődöntőt, de 2004-ben és 2012-ben is a negyedik helyen végzett a nemzeti csapat. A világbajnokságokon és az Eb-ken is sikerült nagy csapatokat legyőzni,
de nem sikerült olyan álladó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, amivel igazán harcban lehettek volna az érmekért.
„Mindenki az Izland elleni 2012-es védéssel jön, de számomra a legkellemesebb válogatottbeli emlék a 2003-as vb-ről maradt meg. A csoportmeccsek után majdnem kiestünk, már pakoltunk össze a szállodában, hogy utazunk haza, de egy körbeverésnek hála mi jutottunk tovább a csoportból. Az ötödik-nyolcadik helyért zajló küzdelmek során Jugoszlávia került az utunkba. Tudtuk, ha megverjük őket, akkor kvalifikáljuk magunkat az athéni olimpiára. Sterbik Árpád állt a jugoszlávok kapujában, és a mezőnyben is világklasszisok szerepeltek.
Őrült találkozón, hosszabbítás során nyertünk, és kijutottunk az olimpiára.
Sosem felejtem el azt a meccset, óriási csodát hajtottunk ott végre."
Fazekas számos kapitány alatt játszhatott a nemzeti csapatban, de mindegyik szakember másban volt jó.
„Például Skaliczki Lászlóval az athéni olimpián folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt tudtunk nyújtani, és nem voltak nagyarányú vereségeink, míg Mocsai Lajos abban volt zseniális, hogy a formánkat azokra a meccsekre időzítette, amelyeket mindenképpen meg kellett nyernünk. Londonban a csoportmeccsek során nagyon kikaptunk a dánoktól, a franciáktól és a horvátoktól. Következtek a szerbek, és vereség esetén búcsúznunk kellett volna a csoportmeccsek után.
De innen mindenki számára ismert a történet, nyertünk, majd jött az Izland elleni emlékezetes dráma, ahol a rendes játékidő vége előtt 10 másodperccel még egygólos hátrányban voltunk, és ők dobhattak hétméterest. Kihagyták, mi egyenlítettünk, és a hosszabbításban továbbjutottunk.
Végül a svédek állítottak meg minket az elődöntőben."
A 237-szeres válogatott kapus október 16-án lesz 43 éves. 2015 nyarán hagyta el a Veszprémet, és a Balatonfüredhez igazolt. 2017-ben Xavi Sabate hívására visszatért a válogatottba, és játszott a Franciaországban rendezett Európa-bajnokságon.
„Addig kézilabdázom, amíg úgy érzem, hogy segítek a csapaton, és hasznos vagyok a pályán.
Nem kérek Csoknyai István edzőtől könnyített munkát, elvégzek minden feladatot, amit Szathmári János kapusedző kiad. Fittnek érzem magamat, bennem van még mindig a versenyszellem.
Pár évvel ezelőtt edzőként dolgoztam Éles József kézilabda-akadémiáján, de elvette a kézilabdától az időt. Ha nem tudok valamit százszázalékosan csinálni, akkor nem is csinálom."
A rutinos játékos több korosztállyal is együtt dolgozott az évek során. Fiatalon került oda az Éles József és Csoknyai István nevével fémjelzett korosztályhoz, majd szép sikereket ért el a Császár-Zubai-Mikler-féle társasággal is, de együtt játszhatott a nála 18 és fél évvel fiatalabb Bánhidi Bencével Balatonfüreden.
„Ahhoz, hogy sikeres legyél ebben a sportágban a tehetség mellett szükséges, hogy legyen meg a kellő alázatod a játékhoz. Sosem foglalkoztam azzal, hogy meccs után, hogy jutok haza, vagy mit egyek vacsorára. A mai fiatalokból ez hiányzik. Miklerék azért voltak sikeresek, mert ők voltak az utolsó mohikánok, akik mindent feláldoztak a játékért. Most is vannak ilyen hozzám hasonló őrültek, de nem ez a jellemző."
Fazekasnak megvan a véleménye a férfi kézilabda mai helyzetéről is.
„Ahhoz, hogy világversenyeken sikeresek legyünk, ahhoz most hátra kell lépni egyet. Gulyás István, Nagy László és Chema Rodrigez egy olyan hármas a nemzeti csapat élén, akik jól kiegészítik egymást.
Azoknak a fiataloknak, akik Füreden, Tatabányán meg a Fradiban játszanak, szükségük lenne nemzetközi tapasztalatra. Ezekből a csapatokból érdemes eligazolni Bajnokok Ligája-résztvevő klubokhoz, ahol rutint lehet szerezni. Nehéz a Füredből egyből a Veszprémhez vagy a Szegedhez kerülni, a két nagy magyar csapat és a 3-5. magyar együttesek között van még véleményem szerint egy lépcsőfok.
Szita Zoltánra nagy szüksége lenne a Balatonfürednek, de a fejlődése szempontjából kiváló döntést hozott azzal, hogy a Plockhoz igazolt. Emellett gondozni kell az olyan fiatalokat, mint Bánhidi Bence, hozzá hasonló tehetség ritkán tűnik fel a magyar kézilabda horizontján."
A beszélgetésünk végén, az utcán útbaigazítást kért Fazekastól egy motoros. Sajnos nem tudott útbaigazítást adni, de a motoros megjegyezte, hogy megismerte kapust, úgy látja, hogy nagyon lefogyott.
Csak erősödtem
- így áll a profi sporthoz egy lassan 43 éves kézilabdázó, aki még mindig imádja a kézilabdát.