Vágólapra másolva!
Története első világbajnoki címét nyerte a holland női kézilabda-válogatott Japánban, miután a döntőben 30-29-re legyőzte Spanyolországot. Bár a második félidő elején már öt góllal is vezettek a hollandok, a világbajnoki cím sorsa végül egy igencsak ritkán látott játékvezetői ítélettel dőlt el.

Másfél perccel a döntő vége előtt Marta López, a spanyol válogatott jobbszélsője kiegyenlített Hollandia ellen, így a felek 29-29-es eredménnyel kezdhették meg az utolsó percet. Az első meccslabdája a hollandoknak volt, azonban edzőjük, Emmanuel Mayonnade időkérése után egy hosszú, és bizonytalan támadás végén technikai hibát követtek el.

Spanyolországnak 21 másodperce maradt megszerezni a győztes gólt. Ennek Carlos Viver időkérése után futhattak neki a hispánok. Az utolsó lövéssel járó felelősséget Alexandrina Barbosa vállalta magára, lövését azonban Tess Wester könnyedén védte.

A holland kapus nyolc másodperccel a vége előtt kapta el Barbosa lövését, így még maradt egy kis idejük eldönteni a mérkőzést.

Wester kidobását a spanyol beálló, Ainhoa Hernández próbálta meg blokkolni - mint pár pillanattal később kiderül, szabálytalanul.

  • A 3m-es távolság be nem tartása (8:10c)
  • A 3m-es távolság be nem tartása csak akkor vezet kizáráshoz és 7m-es dobáshoz, ha a dobást az utolsó 30 másodpercben nem tudják végrehajtani.
  • Ha a dobást végrehajtják, de azt egy túl közel álló játékos blokkolja vagy zavarja a dobó játékost a dobás végrehajtásában a 8:10c pont szerint kell eljárni. (7 m-es dobás, kizárás, jelentés nélkül)
  • Ha a játékos 3 méternél közelebb áll a dobóhoz, de aktívan nem zavarja a dobás végrehajtását, nem kell büntetést alkalmazni. Ha a 3 méternél közelebb álló játékos blokkolja a lövést vagy elfogja a dobó átadását, a 8:10c pont szerint kell eljárni. (7 m-es dobás, kizárás, jelentés nélkül)

A hivatalos szabály szerint a Bonaventura-ikrek nem hibáztak, amikor az esetet követően Hernándeznek piros lapot, Hollandiának pedig hétméterest adtak.

A világbajnokság gólkirálynője, Lois Abbingh élt a lehetőséggel, és értékesítette a büntetőt.

Megszerezve ezzel Hollandia történetének első világbajnoki címét.

A nagy kérdés itt nem a szabályok helyes alkalmazásával kapcsolatban merül fel, mert ebből a szempontból kétségtelenül jó döntés született. Itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lehet egy vb-döntőt ezzel az évtizedenként ha egyszer alkalmazott szabállyal eldönteni.

Szavazzon!

Mi a véleménye a francia bírók ítéletéről?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!